Galambos Lajos

Megszólalt Lagzi Lajcsi, miután börtönbüntetésre ítélték

Ország

Lagzi Lajcsi, vagyis Galambos Lajos ítélete ma megszületett. Szerinte a bíró enyhíthette volna a büntetést, mégis elkaszálta őt.

A Blikknek adott exkluzív interjút Galambos Lajos azután, hogy ma ítélet született évek óta húzódó áramlopási ügyében. Lajcsi nem vett részt a tárgyaláson, a temetőben várta az ítéletet. Három rendbeli lopásban, és felbujtóként, lopásért 2 év 10 hónap börtönbüntetést kapott a művész, aki szerint a bíró hibás döntést hozott. Mint a lapnak elmondta:

A feleségem vétlenségét kimondta az első fokú bíróság, engem pedig elkaszált, és ez elfogadhatatlan. Véleményem szerint a bíró hibás döntést hozott, de a történelemben előfordult már ilyen, nem ez az első eset, akár emberölés ügyében is. Az indoklás általam ismert része megerősít abban a hitemben, hogy nagyon sok hiba van az ítéletben, így állapították meg a bűnösségemet.

A bíró ugyan visszafogta az ügyészség fantáziálását, ugyanakkor apró részleteket felnagyítva, és feltételezéseket tényként elfogadva döntött. Az szerettem volna, hogy ma lezáruljon az ügy, a lelki békém, a családom és az egészségem érdekében, sajnos ez nem történt meg, tovább tart a hat éve folyó mizéria, de természetesen a végsőkig harcolok, hogy kiderüljön az igazság, ami ma nem derült ki. Jó hír, hogy a feleségem esetében ez megtörtént, de ez sem szépíti a jogtalan előzetes letartóztatását, amivel kapcsolatban igen komoly kárigénye lehet.

Galambos Lajos elmondta, hogy az ügy gyors lezárása érdekében a kárként megállapított összeget megtérítette, annak ellenére, hogy nem ért vele egyet. A bíró döntésével pedig végképp nem. Mint fogalmaz:

A bíró így korlátlanul enyhíthette volna a büntetést, mégis elkaszált.

Az ítéletet a temetőben, nagymamája sírjánál várta Lajcsi. Számára ugyanis a nagymamája volt a legfontosabb az életben, ő volt az, aki mindig bízott benne és az ő félretett pénzéből adták ki az első kazettáit is. Az ő sírjánál tudta meg, hogyan döntött a bíró a tárgyalóteremben.

Galambos Lajos 2 év 10 hónap börtönbüntetést kapott, 3 évre eltiltották a közügyektől, illetve 11 milliós vagyonelkobzást is elrendelt a bíróság. Feleségét kétrendbeli társtettesként a lopás alól felmentették.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.