Ismét lehet pályázni a Hódmezővásárhelyi Művésztelep műtermeire

Kultúra

A Hódmezővásárhelyi Művésztelep négy műtermének határozott időre, három évre szóló bérletére írt ki pályázatot a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK).

A szeptember 6-ig megpályázható műtermekre főként festőművészek jelentkezését várják – tájékoztatta a MANK csütörtökön az MTI-t.

Közlésük szerint a pályázatot személyesen vagy postai úton nyújthatják be a művészek a MANK címére ((MANK Nonprofit Kft., 2000 Szentendre, Bogdányi u. 51.). A pályázat benyújtásának határideje 2019. szeptember 6..
A beérkező pályázatokat szakmai szempontok szerint, a MANK által kijelölt öt főből álló bíráló bizottság értékeli, majd annak javaslata alapján a döntést az ügyvezető hozza meg. Az eredményről a döntést követő 15 napon belül valamennyi pályázót írásban értesítenek.

A MANK közleménye szerint a 2016-ban teljeskörűen felújított Hódmezővásárhelyi Művésztelep fennállása óta több művészgeneráció kibontakozását segítette elő: itt kezdte pályáját Szalay Ferenc, Fejér Csaba, Fodor József, Csikós András, Erdős Péter, Hézső Ferenc, Tuza László, Samu Katalin, Lantos Györgyi, Máté István, Návay Sándor, Zoltai Attila, Rományi László és Sándor Eszter.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.