Szentesen fellobbant a láng a Speciális Olimpia Nyári Nemzeti Játékokon

Helyi hírek

A csütörtöki megnyitó ünnepségen Szentesen fellobbant a láng a VII. Speciális Olimpia Nyári Nemzeti Játékokon.

A szervezők tájékoztatása alapján az ország minden tájáról érkező sportolókat a Városháza előtti téren fúvós zenekar és mazsorettek fogadták, míg a fáklya lángja Diósjenőről a Magyar Honvédség 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred közreműködésével érkezett meg a játékok fő helyszínére.

Az ünnepélyes megnyitón a résztvevőket elsőként Szabó Zoltán Ferenc, Szentes- és Szabó Tibor György, Szegvár polgármestere köszöntötte. Lengyel Lajos, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség (MSOSZ) elnöke háláját fejezte ki a házigazdáknak a szíves fogadtatásért, és köszönetképpen átadta az MSOSZ zászlaját Antal László ezredesnek, aki a fáklyás futás szervezésében nyújtott segítséget.

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese nagyszerű embereknek nevezte a speciális olimpikonokat, és sok szerencsét kívánt a következő két naphoz. Schmitt Pál volt köztársasági elnök szívélyes szavakkal szólt a csapatokhoz, méltatta az erőfeszítést, a kitartást és a sport szeretetét, amelyet több évtizede tapasztal a fogyatékkal élő embereknél.

A 22 óráig tartó ünnepi műsort jól ismert és népszerű előadóművészek, valamint együttesek fellépése zárta.

Az értelmi fogyatékossággal élő és tanulásban akadályozott sportolók legnagyobb hazai megmérettetésre – amely egyben válogató is a 2023-as berlini Speciális Olimpia Nyári Világjátékokra – 16 sportágban 55 tagszervezet, mintegy 720 versenyző regisztrált, a versenyeket pénteken, valamint szombaton Szentesen, Szegváron és Szegeden rendezik.

MTI