A Nagymacsi közösségi emlékezet oszlopának ünnepélyes átadása

Helyi hírek

A Nagymacsi közösségi emlékezet oszlopát július 2-án, szombaton, 10 órakor ünnepélyes keretek között adják át a Debreceni Művelődési Központ Nagymacsi Közösségi Házának udvarán (Debrecen-Nagymacs, Kastélykert u. 39.).

Előzmények:

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata sikeresen pályázott a megyei jogú városok számára meghirdetett pályázati kiírásra „Nagymacs szociális városrehabilitációja” címmel.

A nyertes pályázat segítségével megépült a Nagymacsi Közösségi Ház, amelynek az üzemeltetését a projektben konzorciumi partnerként szereplő Debreceni Művelődési Központ látja el. Szintén elkészült a játszótér, egy park és más üzlethelyiség is.

A projekt egyik legfontosabb eredménye többek között, a közösségfejlesztő folyamat elindulása Nagymacson. A helyi közösségfejlesztő csoport lelkesen tevékenykedik a városrészért, az itt élő emberekért, saját magukért. Az eltelt három esztendőben számos rendezvény, esemény, akció dicséri munkájukat.

A „Közösségi emlékezet oszlopa” is az ő álmuk volt, ami mára valósággá vált.

Az oszlop magában foglalja a múltat, jelent és jövőt. Jelképezi az összetartozást, az egymásért tenni akarást, a közösségben rejlő erőt, az együttgondolkodást és az együttes cselekvés lehetőségét. Emlékeztet, identitást erősít, hitet ad.

Az országban egyedülálló,  közösségi összefogással és támogatással elkészült oszlop ünnepélyes felavatását július 2-án, szombaton, 10 órakor tartják a Debreceni Művelődési Központ Nagymacsi Közösségi Házának udvarán (Nagymacs, Kastélykert u. 39.).

 

Program:

 

9.40–10.10                         Vendégváró muzsika

                                               Közreműködik: Szeredás Népzenei Együttes
10.10–10.30                       Köszöntők: Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke; Hernádi Zoltán önkormányzati képviselő;Jantyik Zsolt, a Debreceni Művelődési Központ igazgatója

 

10.30–10.35                      Dsida Jenő: Jegenye c. versét előadja: Szilágyi Ákos 7. osztályos tanuló

 

10.35–10.40                       Díszoklevelek átadása
10.40–10.50                      A Nagymacsi Közösségfejlesztők gondolatai


10.50–11.00                       Ráczné Veres Sára református lelkész áldást oszt


11.00                                    Átadás

                                               Szeredás muzsika és a hajdú néptáncosok műsora, táncház, kemencés pogácsa