Kedden nyit az Agóra

Helyi hírek

Az Agóra Tudományos Élményközpont első látogatói felfedezhetik a Naprendszerünk titkait, megvizsgálhatják közelebbről a szemünk működését és bepillantást nyerhetnek a mindennapi „konyhai” kémiába. Az Agóra Tudományos Élményközpont egyik legfontosabb célja, hogy a természettudományokat közérthetővé és szerethetővé varázsolja a diákok számára, már gyermekkorban felkeltse az érdeklődést a tudományos ismeretek iránt. Az élményközpont lehetőséget teremt arra, hogy a diákok a hagyományos iskolai keretek közül kilépve sokkal élményszerűbben és kalandosabban, maguk tapasztalhassák meg a tudományos jelenségeket. A háromszintes épület laboratóriumaiban a látogatók bepillanthatnak a fizika, kémia, orvosbiológia, hidrobiológia, botanika és a robotika rejtelmeibe, a központ tornyában található csillagdában pedig tanulmányozhatják a Napot, a Holdat és más égitesteket. Az Agóra legalsó szintje egy óriási játszótér, ahol több mint harminc tudományos játékot, illetve interaktív eszközt lehet kipróbálni: találkozhatnak az érdeklődők Öveges professzor Heki kutyájával, megfejthetik jó néhány illúzió rejtélyét, utat kereshetnek a Tükörlabirintusban és megtapasztalhatják, mekkora munkával jár az elektromosság előállítása. Felfedi titkát a Bermuda-jelenség egyik lehetséges megoldását demonstráló speciális, vízzel teli üveghasáb és a Föld forgását szemléltető Foucault-inga.

A látogatók naponta háromszor izgalmas előadások, tudományos bemutatók és látványos kísérletek közül választhatnak. A kb. 25 perces programok minden nap 11, 14 és 16 órakor indulnak. Az elődásások színes palettája kéthetente változik.

Aktuális programok 2015. február 10-től 21-ig:

Látod? Nem látod? Na látod!

– Vizsgáljuk meg a szemet közelről! A látás érzékszerve a szem, melynek védelme nagyon fontos mai világunkban; rengeteg időt töltünk a számítógép és a TV előtt is. Mindennapi életünk során elengedhetetlen funkciója van szemünknek, hiszen vizuálisan ezzel érzékeljük a körülöttünk lévő világot. Vajon mi a szerepe a szemlencsének, hogyan működnek a szemmozgató izmok és hogyan reagál a pupilla különböző fényviszonyokra? A bemutató során a résztvevők megismerkedhetnek a szem felépítésével, részeinek funkciójával és megtudhatják, Agóra Tudományos Élményközpont 4010 Debrecen Pf.: 69 agora@agoradebrecen.hu www.agoradebrecen.hu hogyan keletkezik egy kép az agyunkban. Lehetőség nyílik a fénytörési hibák, például rövidlátás és távollátás vizsgálatára, illetve oktatófilmek és az optikai pad segítségével olyan szemészeti betegségek demonstrálására, mint például a retinaleválás.

Naprendszerünk titkai

Naprendszerünkben 2006 óta 4 Föld-típusú bolygó és 4 óriás bolygó található. A látogatók megismerhetik, hogyan működik az életet adó Nap, és milyen hatással bír a Földre és az üstökösökre. Holdunk a Föld körül 400 ezer kilométer távolságban kering, ennek fázisai az egyszerű szemlélő számára is jól követhetőek. Távcső segítségével megfigyelhetők felszínén a medencék, a hegységek és a kráterek. Az előadásból kiderül, hogy miből épülnek fel a bolygók és milyen messze vannak a Naptól. Szó lesz a Nap- és Holdfogyatkozásokról, valamint az elmúlt évtized látványos üstököseiről és a fontosabb meteorrajokról is.

“Konyhai” kémia

A mindennapi életünk során sok olyan jelenség vesz körbe minket, melyekért a kémia a felelős. Vitatott kérdés az emulgeáló szerek létjogosultsága és szükségessége, ezeket sokan elítélendő vegyi anyagoknak tartják, gyakran alaptalanul. Nap mint nap akár a természetben vagy otthon ebéd közben is találkozhatunk velük anélkül, hogy sejtenénk… A molekulák egymáshoz képest történő elhelyezkedését modellezheti bárki borsó és bab segítségével, de az előadáson azt is megtudhatják a résztvevők, hogy az ouzót miért nem szabad vizes oldatokkal hígítani, illetve hogyan lehet egyszerűen lávalámpát készíteni.

Az Agóra február 10-én nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt. Az élményközpont keddtől szombatig 10 és 18 óra között várja az iskolai csoportokat és az egyéni látogatókat. Bejárat a Móricz Zsigmond körút felől!

A bejárat GPS koordinátái: É 47.557387 K 21.616698 Jegyárak és további információk: www.agoradebrecen.hu