Elindult a pallagi alvó városrész fejlesztése

Helyi hírek

Az elkövetkező években “felélesztik” Pallagot, Debrecen alvó városrészét – mondta a cívisváros polgármestere csütörtökön sajtótájékoztatón, amikor e folyamat első lépéseként átadta a Pallagi út korszerűsítésének első ütemét.

Papp László elmondta: a 460 millió forintos beruházás 90 százalékát az Észak-alföldi Operatív Program pályázatán nyerte el a város.

Pallagon jelenleg mintegy 800-an laknak, de ez a szám várhatóan 1000-1500-ra nő az elkövetkező évek fejlesztéseinek eredményeként – tette hozzá.

A polgármester utalt arra, hogy egyetemi és magántulajdonban jelentős területek vannak a térségben, ahol lakóparkok létesülhetnek, az önkormányzat ehhez megkezdte a közművek kialakítását.

Papp László a Pallagi út korszerűsítése kapcsán megemlítette: hamarosan megkezdődik a debreceni belvárosban a Nyugati kiskörűt építésének második üteme, 2,7 milliárd forintos forrásból.

Debrecen és Hajdú-Bihar a közlekedésfejlesztés nyertese lesz a 2020-ig tartó európai uniós költségvetési ciklusban, amikor több száz milliárd forintot fordíthatnak egyebek mellett az új debreceni főpályaudvar, a 4-es, a 48-as és a 471-es utak fejlesztésére – sorolta Papp László.