Jichák Hercog elnök: „Az antiszemitizmus megmaradt, a holokauszttagadás továbbra is létezik”

Európa

Jichák Hercog izraeli elnök az európai antiszemitizmus felszámolására és a Nemzetközi Holokauszt Emlékszövetség antiszemitizmus definíciójának elfogadására szólította fel az EP-képviselőket a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján az Európai Parlamentben.

A csütörtöki megemlékezést megnyitó Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke a holokausztot „a történelem legnagyobb bűntettének” nevezte.

„Egy bűntett, amelynek célja egy nép eltörlése volt a föld színéről. Egy bűntett, amely nemzedékeken átívelő borzalmakat okozott. Egy bűntett, amely a modern európai projektünket egy időtlen ígéret megtestesítőjévé formálta: soha többé”.

Metsola elnök rámutatott, hogy a holokauszt nem egyik napról a másikra történt, és a vészharangoknak már jóval korábban meg kellett volna szólalniuk. Az eltelt évek ellenére továbbra is fontos, hogy emlékezzünk, mert az antiszemitizmus még mindig létezik, és mert ez az utolsó generáció, amely első kézből, a holokauszt-túlélők beszámolóiból hallhat róla – folytatta.

Az Európai Parlament mindig megvédi a tisztelet, az emberi méltóság, az egyenlőség és a remény értékeit – ígérte, hozzátéve, hogy a Parlament soha nem hagy fel az emberi értékek védelmében folytatott harcával, valamint a gyűlölet és a megkülönböztetés elleni küzdelmével.

Az izraeli elnök beszédét a következő szavakkal nyitotta: „Izrael Állam, a zsidó nép demokratikus nemzetállamának elnökeként állok ma önök előtt, de szívem és gondolataim a holokauszt során meggyilkolt testvéreimnél vannak, akiknek egyetlen bűne zsidóságuk és emberségük volt”.

„Európa nem lehetne az, ami a zsidók nélkül” – mondta Hercog elnök, de az antiszemitizmus, „mint egy autoimmun betegség”, Európát saját DNS-e egy részének megtámadására késztette és így egy évezredes közös történelmet töröltek el. Hangsúlyozta, hogy ez az antiszemitizmus nem légüres térben alakult ki, „a náci halálgépezetnek nem sikerült volna megvalósítania rémálomba illő vízióját, ha nincs táptalaja a zsidógyűlöletnek”. Hercog elnök szerint az antiszemitizmus továbbra is létezik, ahogy a holokauszttagadás is. Új köntösben, új csatornákon – különösen az interneten – terjednek. „A távolság egy Facebook-bejegyzés és egy temetőben lévő sírkő összetörése között kisebb, mint hinnénk” – mondta. „Az elborult tweetek ölni tudnak. Tényleg képesek rá.”

Rámutatott, hogy Európának létfontosságú szerepet kell játszania az antiszemitizmus visszaszorításában. Arra szólította az EP-képviselőket, ne nézzék tétlenül a növekvő antiszemitizmust. Arra kérte őket, hogy „vegyék észre a figyelmeztető jeleket, ismerjék fel az antiszemitizmus világjárványának tüneteit, és mindenáron harcoljanak ellene. Biztosítaniuk kell, hogy minden zsidó, aki teljes zsidó életet akar élni országukban, biztonságban és félelem nélkül tehesse ezt meg”. A képviselőknek és az EU-nak az oktatás, a jogalkotás és minden más rendelkezésükre álló eszközzel el kell köteleződni a rasszizmus, a gyűlölet és az antiszemitizmus minden formájának felszámolása mellett – mondta. Hercog elnök emellett arra szólította az Európai Parlamentet, hogy teljes mértékben fogadja el a Nemzetközi Holokauszt Emlékszövetség antiszemitizmusra vonatkozó definícióját.

Hangsúlyozta, hogy “az Izrael Állammal kapcsolatos kritika nem lépheti át a határt, nem lehet Izrael Állam, a zsidó nép nemzetállama létének tagadása”. Az európai-izraeli kapcsolatokról szólva kitért arra is, hogy „Izrael Államot és Európát elszakíthatatlan kötelék fűzi össze. Közös érdekeink, és még inkább közös értékeink határozzák meg jelenünket és alakítják jövőnket”. Az EP-képviselőket és az EU-t arra szólította, hogy szélesítsék, mélyítsék és erősítsék partnerségüket, hogy jobban megküzdhessenek a kihívásokkal, amelyekkel Izrael és az EU szembesül, beleértve a fenyegetést, amelyet Irán jelent saját népére, Izraelre, valamint a tágabb értelemben vett Közel-Keleten és Ukrajnában.

A teljes beszéd itt érhető el.

(Európai Parlament)