A Google tízmillió dollárt keresett terhesség-megszakítással kapcsolatos megtévesztő hirdetésekkel

A Google technológiai óriáscég több millió dollár bevételre tett szert az elmúlt két évben olyan hirdetésekből, melyek a terhességmegszakítást kereső felhasználókat olyan “terhességi krízisközpontokba” irányították, ahol valójában nem végeznek ilyen beavatkozásokat – írta a Center for Countering Digital Hate (CCDH) nevű nonprofit szervezet tanulmányára hivatkozva a The Guardian című brit lap online kiadása.

an-24

Oroszország megüzente Kanadának, ha a lefoglalt orosz repülőt Ukrajnának adják, az súlyos következményeket von maga után

Cinikus lopás lenne, ha Kanada beváltaná azt a szándékát, hogy elkobozza azt az An-124-es orosz teherszállító repülőgépet, amelyet tavaly február óta törvénybe ütköző módon tartanak vissza a torontói repülőtéren – közölte az orosz külügyminisztérium csütörtökön a moszkvai kanadai képviseletnek a tárcához bekéretett helyettes vezetőjével.

Sütőolajban próbáltak becsempészni 1,7 milliárd dollár értékű metamfetamint Ausztráliába

Hat férfi ellen emeltek vádat Ausztráliában, miután egy nemzetközi csempészhálózat ellen indított vizsgálat keretében csaknem 1,7 milliárd dollár értékű, repceolajos palackokba rejtett metamfetamint foglaltak le – írta a The Guardian című brit napilap online kiadása csütörtökön.

Elrajtol a Forma-1-es Magyar Nagydíj mezőnye a mogyoródi Hungaroringen 2022. július 31-én. MTI/Kovács Tamás

Jelentősen nőtt a streaming-előfizetések száma Magyarországon

A videótárak és a streamingszolgáltatók Magyarországon is egyre több háztartásban érhetők el, tavaly több mint kétmillió felnőtt magyar internetező rendelkezett legalább egy streaming előfizetéssel, ami jelentős, 56 százalékos növekedést jelent 2021-hez képest a gkid piackutató adatai szerint – közölte a Direct One az MTI-vel. A streamingszolgáltató várakozásai szerint a piac az idén mintegy harmadával bővülhet.

Nemigen rendel ismeretlen webshopról a magyar, ha azon fordítóprogramot használtak

A lakosság 69 százaléka nem rendel ismeretlen webshopról, ha annak szövegét felismerhetően fordítóprogrammal fordították magyarra, viszont az általános szerződési feltételeket csupán a válaszadók 29 százaléka tartja fontosnak, az online fizetés biztonságát garantáló HTTPS tanúsítványt pedig csak 15 százalék – közölte legfrissebb kutatása alapján a Shoptet szerdán az MTI-vel.

A litvániai NATO találkozó fontos mérföldkő lesz a szövetség számára

A NATO júliusi, vilniusi csúcstalálkozójának előkészítéséről egyeztetett a katonai szervezet főtitkára Joe Biden amerikai elnökkel és Antony Blinken külügyminiszterrel kedden Washingtonban. Blinken a Jens Stoltenberg főtitkárral tartott megbeszélés előtt kijelentette, hogy a közelgő csúcstalálkozó “nagyon-nagyon fontos mérföldkő lesz a szövetség egésze számára”.