Sargentini-jelentés – A cseh kormányfő elhatárolódott mozgalma EP-képviselőinek szavazásától

Világ

Andrej Babis cseh kormányfő, az ANO mozgalom elnöke csütörtökön elhatárolódott mozgalma európai parlamenti képviselőinek szavazásától, akik szerdán igent mondtak a Sargentini-jelentésre.

A cseh miniszterelnök a Partlamentní Listy című internetes hírportálnak nyilatkozva azt mondta, hogy Magyarország Csehország szövetségese, és hogy Orbán Viktor kormánya volt az egyedüli Európában, amely betartotta a korábban meghatározott szabályokat és egyértelműen fellépett az illegális bevándorlás ellen.

“Természetesen el kell határolódnom képviselőink szavazásától az Európai Parlamentben, mert Magyarország a szövetségesünk” – jelentette ki Babis. Megjegyezte: a visegrádi csoport segítségével Orbánnal együtt keresztülvitték, hogy ne legyenek kötelező menekültkvóták, hanem csak önkéntes befogadás.

Szerinte az Európai Unió támadásai Lengyelország és Magyarország ellen, amelyekkel a parlamentek és a sajtó is foglalkozik, értelmetlenek és negatív hangulatot teremtenek a szervezeten belül, ahelyett, hogy az összefogást, az egységet támogatnák.

“Tehát én Orbán mögött állok, mi szövetségesek vagyunk, és a V4 csoport működik. És ami az európai képviselők értelmetlen javaslatát illeti – akik egy év múlva már nem lesznek a helyükön – természetesen bánt, hogy a mieink úgy szavaztak, ahogy szavaztak” – szögezte le a legnagyobb cseh kormánypárt elnöke.

Az ANO a választásokon négy mandátumot szerzett az Európai Parlamentben. A mozgalom színeiben megválasztott három képviselő szerdán igent mondott a Sargentini-jelentésre, amely jóváhagyta, hogy az uniós szerződés hetedik cikke alapján eljárás indulhasson Magyarország ellen. Pavel Telicka, az EP egyik alelnöke, aki az ANO színeiben lett megválasztva, de időközben kilépett a mozgalomból, szintén megszavazta a jelentést.

“Magyarország ismételten nem veszi figyelembe az EU figyelmeztetéseit, például a bíróságok helyzetével kapcsolatban. A jóváhagyott javaslat felhívja a figyelmet arra, hogy Magyarországon nagy a kockázata az uniós alapértékek megsértésének” – indokolta az ANO európai képviselőinek álláspontját Martina Dlabajová a Mladá Fronta Dnes című lapnak nyilatkozva.

Csehországnak az EP-ben 21 képviselője van, sajtójelentések szerint a szerdai szavazáson húszan vettek részt. Közülük kilencen igent mondtak a jelentésre, egy tartózkodott, és tízen ellene szavaztak. A Sargentini-jelentést támogató csehek között van Miroslav Poche szociáldemokrata képviselő is, akit pártja a külügyminiszteri tisztségre jelölt, de az államfő és a kormányfő ezt egyaránt elutasította.

“Poche nem lesz külügyminiszter, erről már nem érdemes vitázni” – jegyezte meg ezzel összefüggésben Andrej Babis.

Az ANO EP-képviselőinek szavazásától Radek Vondrácek, a képviselőház elnöke is elhatárolódott. Vondrácek, aki szintén az ANO tagja, a parlamentben csütörtökön kijelentette: nem tud róla, hogy az európai képviselők álláspontjukat egyeztették volna az ANO vezetőségével.

A téma az EU jövőbeni költségvetéséről folytatott vitában akkor került napirendre, amikor Jan Skopecek, a Polgári Demokratikus Párt (ODS) képviselője felszólalásában botrányosnak minősítette több cseh EP-képviselő szavazását “a szövetséges Magyarország ellen”.
Mikulás Peksa, a Cseh Kalózpárt alelnöke erre reagálva azt mondta, hogy az uniós szabályokat minden tagországban be kell tartani, s úgy fogalmazott, hogy “Orbán Viktor nem mindenkinek szövetségese”.

Zbynek Stanjura, az ODS frakcióvezetője felhívta a figyelmet arra, hogy nem Orbánról, hanem “a szuverén Magyarországról” van szó. “A Magyarország elleni eljárás beindítása nem cseh érdek” – hangsúlyozta Stanjura.

Jan Bartosek, a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-CSL) frakcióvezetője “szerencsétlennek” minősítette az EP döntését.
Az ellenzéki TOP 09 párt, valamint a Függetlenek és Polgármesterek (STAN) mozgalom képviselői viszont helyesnek nevezték az EP döntését.