Így trollkodták szét az oroszok az amerikai elnökválasztást

Világ

Kering egy beszámoló az orosz médiában, amelyben egy szentpétervári trollgyár volt alkalmazottja meséli el, hogyan trollkodták szét az Egyesült Államok elnökválasztási kampányát.A trollgyár egyik volt alkalmazottja, aki Makszimként mutatkozott be, részletes beszámolót adott arról, hogyan avatkoztak be a Facebookon és a legnagyobb sajtóorgánumok fórumaink keresztül az USA elnökválasztási küzdelmébe – írja a napi.hu a Telegraph nyomán.

Makszim és trolltársai havi 50 ezer rubelt (230 ezer forint) vihettek haza, amelyért cserébe tízezer számra szórták tele a nyugati médiát a kommentjeikkel. Célpontjaik közül nem hiányoztak a legjelentősebb amerikai napilapok, a New York Times és a Washington Post. Angoltudásukat és az amerikai politikával kapcsolatos “szakértelmüket” a Kártyavár című politikai sorozat nézésével javították.

Módszeres manipuláció

Főnökeiktől táblázatokat kaptak azokról a linkekről, amelyeken elérhették az információs háború célpontjait: újságcikkeket és intézményeket. Makszim beszámolója szerint azzal a céllal kellett beavatkozniuk az internetem folyó fecsegésbe, hogy felizzítsák a vitát. Egyes trollgyármunkások az USA-ba utazva folytatták a kíméletlen manipulációt.

A volt alkalmazott 2015 elejéig dolgozott az ügynökségnél. Ekkoriban Hillary Clinton egyértelműen esélyes volt a Demokrata Párt elnökjelöltségének megszerzésére. Makszim szerint mindent ismételgetniük kellett, ami rossz fényt vetett a volt first ladyre és külügyminiszterre, kezdve attól, hogy magántelefonját használta hivatalos levelezésére, egészen addig, hogy dúsgazdag.

A fő üzenet így hangzott. Drága amerikai barátaink, nincs már elegetek a Clinton-familiából? Meddig dirigálnak még az országotokban. Az üzenetbe korrupciós botrányokat is bekevertek.