Unokázós csalókat keresnek

Uncategorized

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitánysága a lakosság segítségét kéri az ismeretlen férfi azonosításához.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitányság 01200/781/2019. bűnügyi számon csalás bűntett gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2019. április 24-én 19 óra 35 perc körül egy férfi – magát a későbbi sértett hozzátartozójának kiadva – pesterzsébeti lakásán hívott fel egy idős férfit, és balesetére hivatkozva pénzt kért tőle.

A sértett elhitte, hogy a telefonáló a hozzátartozója, és több mint másfél millió forintot adott át a lakásához érkező ismeretlen férfinak.

A feltételezett elkövető körülbelül 180-185 centiméter magas. A bűncselekmény elkövetésekor kék baseballsapkát, rózsaszín inget, kék nadrágot és fekete sportcipőt viselt.

A férfiról felvétel készült.

"A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX-XXIII. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, tartózkodási helyével, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatosan információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.