Téli olimpia – Elhalasztották a női óriás-műlesiklást is

Sport

Az erős szél miatt a vasárnapi férfi lesiklás után a hétfői női óriás-műlesiklást is elhalasztották a phjongcshangi téli olimpián. A számot csütörtökön bonyolítják le.A szervezők meg se várták a rajtot, már órákkal előtte úgy döntöttek, hogy nem lehet megrendezni a számot, amelyben Hozmann Szonja és Maróty Mariann révén két magyar induló is lett volna. Később úgy határoztak, hogy a vasárnap elmaradt férfi lesikláshoz hasonlóan a női óriás-műlesiklást is csütörtökön rendezik. A program szerint az első futamra magyar idő szerint 1.30-tól, a másodikat pedig 5.15 tartják, a férfi lesiklásra pedig 3.00-kor kerül sor.

A technikai számoknak otthont adó Phjongcshangban 60 km/óránál is erősebb szél fújt, ilyen körülmények között pedig nem lehet futamot rendezni.

Kedden férfi kombinációra kerülne sor Dzsongszonban Kékesi Mártonnal és Samsal Daliborral – amennyiben az időjárás is engedi.