Kondás: balszerencsés iksz, megérdemelt győzelem

Sport

A DVSC-TEVA vezetőedzője a dvsc.hu-nak nyilatkozott az első két törökországi edzőmeccsről.A Torpedo Kutaiszi ellen jó mérkőzést játszottunk, rengeteg helyzetet kidolgoztunk – nyilatkozta Kondás Elemér vezetőedző. – Sajnos kétszer figyelmetlennek bizonyultunk, és emiatt két gólt kaptunk, de több ziccerünk is volt, úgyhogy ezt a találkozót meg lehetett volna nyerni. Ellenfelünk folyamatosan frissített, kicsit zavaró is volt, hogy mindezt a mérkőzés alatt és nem a szünetben tette, így sokat állt a játék. Ennek ellenére azt mondhatom, hogy jó meccs volt, mindenki rengeteget dolgozott, a srácok nem adták fel egy percig sem. Akadt néhány tizenegyes gyanús szituáció is, amit nem adott meg a játékvezető, de a meccs elérte a célját. Sokat kellett dolgozni, a játékosok tették is a dolgukat, és hatalmasat küzdöttek. A Rapid Bucuresti elleni szintén egy nagyon jó összecsapás volt. Remek ellenféllel találkoztunk, az első félidőben kiegyenlített küzdelem folyt, a másodikban jobban futballoztunk, így azt gondolom, megérdemelten nyertünk