A Fradiból igazolt a DHK

Sport

Sijka Dusán a jobb körülmények miatt választotta a cívisváros hokicsapatát. 

A klub tájékoztatása szerint, új játékossal erősített a DHK, Sijka Dusán a Ferencváros játékosa volt az elmúlt másfél évben, azelőtt pedig a Miskolci Jegesmedvék együttesében hokizott. A 25 éves csatár bevallása szerint valami újat szeretett volna, váltásra, változásra vágyott. Így került a képbe Debrecen. „Sok jót hallottam az itteni körülményekről és vezetésről.  Nagyon vonzott az itteni helyzet, az új kihívás, a teljesen új csapat.”

Sijka csütörtökön kezdi meg a közös munkát Ladányiékkal. Ha az átigazolási eljárás véget ér, akkor már a Miskolc ellen jégre is léphet a DHK mezében. Muhin edzővel végzett munkát már nagyon várja és reméli, hogy hasznos tagja tud lenni új csapatának.

dehir.hu