Lezárt akta: Lányok futtatásából élt

Rendőrség

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda befejezte a többrendbeli emberkereskedelem bűntett miatt folytatott nyomozást.

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) eljárást folytatott egy 28 éves mérai lakos ellen, aki megalapozottan gyanúsítható többrendbeli emberkereskedelem bűntett elkövetésével.

A nyomozás adatai szerint a férfi 2017 augusztusától 2018 májusi elfogásáig fiatal nőket utaztatott Magyarországról Németországba és Svájcba, ahol prostituáltként futtatta őket, az általuk keresett pénz nagy részét pedig elvette tőlük.

A KR NNI munkatársai a férfit – a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének közreműködésével – 2018. május 2-án Borsod-Abaúj-Zemplén megyei otthonában elfogták, őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek letartóztatására, amelyet az illetékes bíróság elrendelt.

Az eljárás során végzett széleskörű, nemzetközileg is kiterjesztett adatgyűjtés és tanúkihallgatások alapján a nyomozást a KR NNI 2019. június 7-én befejezte, az ügy iratait – az azóta is letartóztatásban lévő gyanúsítottal szemben – vádemelési javaslattal a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészségnek megküldte.

Írisz Ingatlanok

Debrecen, Bethlen utca

45 m2-es lakás kiadó
100 000 Ft

Debrecen, Petőfi tér

45 m2-es lakás kiadó
110 000 Ft

Debrecen, Hatvani István utca

lakás kiadó
50 000 Ft

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.