A jövő Zsarui is versengtek

Rendőrség

Lelkes fiatalok küzdöttek az ország négy pontján március 21-én a III. Országos Középiskolai Rendészeti Csapatversenyen.

A jövő reményteljes rendőrei, tűzoltói és büntetés-végrehajtási dolgozói mérték össze tudásukat. A húsz legjobb csapat jutott továbbaz április 25–27-ei országos döntőbe.

A Belügyminisztérium (BM) kezelésében álló, A versenyképes közszolgálat személyzeti utánpótlásának stratégiai támogatása című projekt keretében idén 3. alkalommal rendezték meg a csapatversenyt. Körmend, Miskolc, Adyliget és Szeged adott otthon a népszerű megmérettetésnek.

A komplex csapatverseny célja a belügyi rendészeti ismeretek közismereti tantárgyat tanuló és a fegyveres szervek és vagyonvédelem, illetve a közszolgálati ügykezelő, illetve ügyintéző szakmai képzésben részt vevő középiskolások rendészeti pálya felé irányítása, a tehetségek kiválasztása, a csapatszellem, valamint az összetartozás érzésének erősítése.

A verseny fővédnöke Pintér Sándor belügyminiszter, miniszterelnök-helyettes.

A régiós válogatóversenyeket az Adyligeti, a Körmendi, a Miskolci és a Szegedi Rendészeti Szakgimnáziumban rendezték meg. Az előválogató versenyszámokban összesen 66 intézmény négy-négy fős csapata mérte össze elméleti és gyakorlati tudását.

– Miskolcon teljes erőből küzdöttek a fiatalok, rendkívül kitartónak bizonyultak szinte valamennyi feladat tekintetében – jelentette ki Kőhalminé Mizsei Orsolya őrnagy, a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium kiemelt főreferense. – Látszott, hogy a versenyre érkezett diákok nagyon komolyan vették a felkészülést, hiszen mind a lövészetben, mind a futásban megpróbálták magukból kihozni a maximumot. Ez azért is lényeges, mert a versenyzők többsége biztos, hogy rendészeti területen tanul tovább. Így napokon belül a rendészeti szakgimnáziumok felvételijén is megpróbálnak helytállni, hogy jó eredménnyel jussanak be az intézménybe. A fizikai versenyszámok úgy vannak összeállítva, hogy szinte egyenértékűek a felvételivel. A felvételizők itt elért eredményeit beszámítják, ha kérik. A felvételin is ugyanúgy van 2000 méteres síkfutás és állóképességet mérő feladatok is.

A verseny feltétele volt többek között a jó megfigyelőképesség is. A diákoknak egy próbababát kellett rendőrségi egyenruhába öltöztetniük, a hiányosságok pontlevonással jártak. Ha a ruházattal készen voltak, jöhettek a felszerelések, azt is a babára kellett felcsatolni.

A tanulók kicsit izgulva, de nagy reményekkel érkeztek Szegedre is a Dél-Alföld különböző középiskoláiból. Van, aki már fél éve csak erre a versenyre készül a tanulmányai mellett, hogy fizikailag is megállja a helyét. Többen úgy vélekedtek, ha ez sikerül, akkor a felvételi is menni fog, ugyanis a szakgimnáziumban szeretnének tanulni. Volt, aki a futást, volt, aki a légpuskalövészetet várta, mert úgy érezték, már az elmúlt hetekben jól begyakorolták.

– Harmadszor álltak rajtvonalhoz Szegeden is a versenyző fiatalok – fogalmazott Kozma András őrnagy, a Szegedi Rendészeti Szakgimnázium (SZRSZ) kiemelt főtanára. – Csapatonként itt is négy versenyző indult. Igen embert próbáló feladatokat kellett teljesíteni, amit sok esetben úgy tűnt, hogy nagyon ügyesen oldanak meg a diákok. Már az első versenyszámnál látszott, hogy nemcsak fizikailag készültek fel erre a versenyre, de komolyan összpontosítottak lexikális tudásra is. A műveltségi tesztet szinte minden csapat időn belül oldotta meg. Természetesen büntetés-végrehajtási és katasztrófavédelmi feladatokban is jeleskedniük kellett. Az egyik legszínesebb próba volt számukra, hogy meg kellett találni a nem megengedett eszközöket a zárkában. Így minden ott lévő holmit és a szekrényt is alaposan át kellett vizsgálni ugyanúgy, mint a büntetés-végrehajtási intézetekben. Némely gyakorlat ugyan komoly koncentrációt igényelt, de könnyebb feladatok is voltak.

A verseny legközelebb az országos döntőben folytatódik április 25–27-én, amelynek részben az Adyligeti Rendészeti Szakgimnázium, illetve részben a IX. Országos Rendőr- és Tűzoltónap (Budapest XIV., Városliget) ad otthont, ahol a régiós válogatóversenyeken legtöbb pontszámot elérő húsz csapat közül kerül ki a győztes.

A verseny elméleti részében a tanulók csapatokat alkotva változatos és látványos feladatokon keresztül mérik össze ismét a szakmai és műveltségi felkészültségüket, idegen nyelvi, informatikai és közlekedési ismereteiket. A látványos, valós élethelyzeteket szimuláló gyakorlati feladatokat országos döntőben is az akadálypálya, a lövészet és egyéb, fizikai erőnlétet és ügyességet igénylő feladatok teszik majd izgalmasabbá.

 

Kun Mónika
Fotó: Béres Márton, Rendőrség