Csak “kocsikázni” akartak, ez lett belőle

Rendőrség

A gyanúsítottak elvittek egy személyautót, kocsikáztak kicsit, majd árokba hajtottak vele. A balmazújvárosi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.

Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre 2018. december 4-én 18 órakor arról, hogy ingatlanja elől ismeretlenek eltulajdonították az autóját. A rendőrök a helyszínre mentek, ahol adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, majd a gépkocsi keresésébe kezdtek. Az egyenruhások rövid időn belül Hajdúböszörmény és Balmazújváros között, a 3318-as út mellett egy árokban megtalálták az autót, valamint a két férfit is, akik a gyanú szerint elvitték azt. A járőrök M. Róbertet és M. Dánielt előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták őket.

A 25 éves férfiak beismerték tettüket és elmondták a rendőröknek, hogy csak kocsikázni akartak, többször helyet is cseréltek, hogy mind a ketten vezethessék az autót, majd M. Róbert túl gyorsan hajtott és árokba csapódtak. A Balmazújvárosi Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a gyanúsítottakkal szemben. A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az ügyészségnek.