Vádat emelnek a biciklist halálra gázoló buszsofőr ellen

Rendőrség

A hajdúböszörményi rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a halálos közlekedési baleset vizsgálatát.

A nyomozás adatai szerint 2017. szeptember 16-án 15 óra 15 perckor Hajdúböszörményben a 35-ös számú főút átvezető szakaszán az Újvárosi utca kereszteződésénél található kijelölt gyalogos-átkelőhelyen egy 46 éves férfi – szabálytalanul, kerékpárján ülve – át akart kelni a főúton, amelyen éppen két autóbusz közlekedett. A kanyarodó sávban haladó jármű vezetője még időben észlelte a kerékpárost, a mellette, egyenesen haladó másik autóbusz vezetője azonban a megállási kötelezettségének nem tett eleget és összeütközött a biciklissel, akit a mentőszolgálat munkatársai súlyos, életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba. A balesetet követő harmadik napon a 46 éves hajdúböszörményi férfi életét vesztette. A nyomozók az 56 éves autóbusz sofőrjét gyanúsítottként kihallgatták.

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság 2018. február 12-én befejezte a halálos közúti baleset gondatlan okozás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – igazságügyi szakértő bevonásával – folytatott nyomozást és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a járási ügyészség részére.