Több százezer forint készpénzt vitt el a nagymamától

Rendőrség
A debreceni rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a férfival szemben, aki menyasszonya nagymamájától lopott.

Egy idős férfi tett bejelentést telefonon a rendőrségre 2017. április 16-án 16 óra körül, amikor élettársával észlelték, hogy betörtek lakásukba és onnan több százezer forint készpénzt tulajdonítottak el.

A nyomozók a beszerzett információk alapján azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét.

A 33 éves férfi a megalapozott gyanú szerint menyasszonya nagymamamájának lakásába betört és ott rövid kutatást követően megtalálta az asszony megtakarított közel 800 ezer forint készpénzét, amelyet ellopott. A román állampolgár beismerő vallomást tett és elmondta, hogy korábban tervelte ki a lopást és a pénzt három hét alatt elköltötte.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály bíróság elé állítási javaslattal a napokban befejezte a nyomozást és az ügy iratait megküldte a járási ügyészségnek.