Combon szúrta, elvérzett

Rendőrség

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Háger Tamás vezette tanácsa nem találta alaposnak a büntetést támadó fellebbezéseket. Az ítéletet csak annyiban változtatta meg, hogy az elkövetés eszközeként lefoglalt kés megsemmisítését rendelte el. Egyebekben helybenhagyta a Debreceni Törvényszék ítéletét.

Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2016 decemberében Á. Csné vádlottat testi sértés bűntette miatt 4 év 4 hónap börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban büntetése 2/3 részsének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott a sértett Cs. Jné házában lakott Derecskén, ahová a sértett befogadta az asszonyt. Lakhatásért cserébe a vádlott és egy ismerőse segédkeztek a ház körüli munkákban, illetve az ismerős kisegítette a két nőt étellel és itallal. A vádlott és a sértett ittas állapotban gyakran veszekedett egymással. 2016 májusában a vádlott és a sértett együtt borozott, a vádlott az alkoholra gyógyszert is vett be. Már ekkor szóváltás alakult ki közöttük, egymást kölcsönösen sértegették konkrét ok nélkül. Az esti órákban a sértett megvacsorázott, majd a vádlott is ezt tette. A szidalmazások folytatódtak. A sértett mindig szemére hányta a vádlottnak, hogy állandóan „zabál”. A vádlott emiatt indulatos állapotba került, majd odalépett az ágyon ülő sértetthez, és a bal kezében lévő késsel combon szúrta a sértettet, aki erősen vérezni kezdett. A megszúrt asszony bement a szobába, azonban a vádlott néhány perc múlva a földön fekve találta meg. A vádlott a közelben lévő orvosi ügyeletre szaladt segítségért. Hívták a mentőszolgálatot, azonban a kiérkező orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani. A sértett a combverőért ért szúrás következtében, az erős vérvesztéses miatt hunyt el. A sérülése olyan súlyos volt, hogy életét az idejében érkező szakszerű orvosi beavatkozás is minimális eséllyel menthette volna meg.