Húsz év fegyházat kapott a gyilkos

Rendőrség

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Háger Tamás vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.

Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2016 júliusában Ny. J. vádlottat emberölés bűntette és folytatólagosan elkövetett testi sértés bűntettének kísérlete miatt 20 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban büntetése 2/3 részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, életfogytig tartó szabadságvesztés érdekében fellebbezett. A vádlott és védője felmentésért illetve enyhítésért fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint A vádlott és a sértett T. Pné féltestvérek voltak, mindketten Nádudvaron éltek. A 70 éves sértett 2012. második felében odaköltözött a vádlott házába, mert otthon félt egyedül. A sértett tudott arról, hogy a vádlott párjait erőszakosan bántalmazta. Ennek ellenére a magánytól félve a vádlottal való együtt lakást választotta.

A sértett korábban rendszeresen járt orvoshoz is, azonban 2013. év végére a vádlott folyamatos rábeszélésére mer nem szedte a gyógyszereit és már a fizikai bántalmazás is jelen volt a hétköznapokban. Részben bántalmazás miatti félelmében, illetve a gyógyszerek nem szedése következtében leromlott állapota miatt az idős asszony többször elkóborolt otthonról. Ezért 2014 júniusában s vádlottat lett a sértett gondnoka.  A házi segítségnyújtás keretében 2 gondozónő is hétköznapokon járt a sértetthez, ellenőrizni, hogy bevette-e a gyógyszereit, azonban a mentális állapotának felmérését nem tudták elvégezni, mert minden esetben a vádlott válaszolt a feltett kérdésekre. 2014 januárjától a külvilág számára is nyilvánvalóvá vált, hogy a férfi rendszeresen bántalmazza a nénit.

Több alkalommal kérték a rendőrség segítségét, azonban a rendőrök előtt a sértett, a vádlottól való félelmében tagadta a bántalmazást, elesésre, balestre hivatkozott. 2014 októberében a szociális gondozónő is, észlelve a néni szeme körüli sérüléseket, számon kérte a vádlottat, aki azt állította, hogy a sértett elesett. A gondozónő ezt nem hitte el és jelezte a Gyámhivatal felé, hogy a vádlott a sértettet rendszeresen bántalmazza. Ezt követően a vádlott a gondozónőket egyáltalán nem engedte be a lásba.

A hivatal jelzésére a rendőrök felkeresték a sértettet. Mivel akkor sérülést nem észleltek és a néni is cáfolta a bántalmazást, így nem intézkedtek. 2014 novemberében a Gyámhivatal környezettanulmányt akart készíteni, de ezt követően a vádlott már senkit nem engedett be az otthonába és a néni gyógyszereit sem váltotta ki. 2015 áprilisában a vádlott a sértettet testszerte bántalmazta, nyakát megragadta, aminek következtében a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes és hosszú ideje a folyamatos bántalmazás által megfélemlített néni az elszenvedett sérülések következményeként kialakult traumás shock miatt a legalább 20 rendbeli bántalmazást követő 1-2 órán belül elhunyt. A vádlott a bűncselekmény elkövetésében nem érezte magát bűnösnek.