Bíróság elé kerül a televízió tolvaj

Rendőrség
A püspökladányi rendőrök befejezték a nyomozást az ellen a férfi ellen, aki a gyanú szerint ellopott egy televíziót.

Egy férfi tett bejelentést 2016. október 26-án 17 óra 30 perc körül a rendőrségre arról, hogy sárrétudvari házából ismeretlen tettes ellopta a televízióját. A rendőrök adatgyűjtést végeztek, amely eredményeként azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét.

A rendőrök már másnap elfogták és előállították L. Krisztiánt a Püspökladányi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. A 33 éves férfi beismerő vallomást tett. A nyomozók egy zálogházban lefoglalták az eltulajdonított készüléket, amelyet visszaadtak tulajdonosának.

A Püspökladányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást L. Krisztiánnal szemben a napokban befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte a járási ügyészségnek.