Debrecen belvárosában ellenőriztek

Rendőrség
A rendőrök a polgárőrökkel közösen a gyermekek védelme érdekében a csellengő diákokat keresték.

A Debreceni Rendőrkapitányság Kertségi Rendőrőrs körzeti megbízottjai és a Debreceni Polgárőr Egyesület polgárőrei 2016. március 30-án 11 órától ismét közösen ellenőrizték Debrecen belvárosát. Az akció célja az volt, hogy a szemmel láthatóan gyermekkorú, felnőtt kísérete nélkül, egyedül csellengő diákokat ellenőrizzék, annak érdekében, hogy megállapítsák, a tanuló engedély nélkül van-e távol az oktatási intézményétől. A gyermekek hiányzását az iskolából, ugyanis az intézmény, orvos, vagy a szülő engedélyezheti a részére. A rendőrök és a polgárőrök a fiatalok által gyakran látogatott üzletközpontok környékén végrehajtott ellenőrzés során nem észleltek az oktatási intézménytől engedély nélkül távol maradó gyermeket, így rendőri intézkedés történt.

A rendőr, amennyiben olyan diákot vesz észre, aki tanítási napon nagykorú kísérete nélkül, úgy marad távol az iskolai foglalkozásoktól, hogy annak okát nem tudja hitelt érdemlően igazolni, – az iskolával történt előzetes egyeztetést követően – visszakísérheti a gyermeket az oktatási intézménybe.