Betörte az ablakot, bíróság elé áll

Rendőrség
A hajdúszoboszlói rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a nővel szemben, aki egy kővel betörte a Hajdúszováti Polgármesteri Hivatal ablakát.

A nyomozás adatai szerint a nő 2015. december 14-én délután megjelent a Hajdúszováti Polgármesteri Hivatalnál, amelynek ablakát egy kővel bedobta, majd onnan elmenekült. Az esetről a hivatal egyik dolgozója bejelentést tett a rendőrség ügyeletére. A rendőrök a helyszínre mentek, ahol adatgyűjtés és tanúkutatást végeztek, amelynek alapján azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható helyi lakost. A járőrök az 51 éves nőt egy közeli utcában elfogták és előállították a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányságra. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki R. Kálmánnét, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte.

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a terhelt ellen garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.