A telephely udvarán bújt el a tolvaj

Rendőrség
A rendőrök elfogták azt a 21 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint egy debreceni telephely udvarán parkoló gépkocsiból szerszámokat próbált meg eltulajdonítani.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy férfi 2015. november 2-án 21 óra 35 perckor bejelentést tett a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába arról, hogy egy férfi egy Debrecen, Hatvan utcai cég telephelyére bement és az ott parkoló gépkocsiból szerszámokat próbált meg eltulajdonítani.

A bejelentő megzavarta cselekménye közben a férfit, aki ezt követően a telephely udvarán elbújt a tuják közé. A rendőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol megtalálták és elfogták a hajdúhadházi férfit, majd előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra. A nyomozók B. Gábort gyanúsítottként kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették. A terhelt a bűncselekmény elkövetését elismerte.

A Debreceni Rendőrkapitányság a gyanúsított ellen lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.