A bíróság és a rendőrség is kereste

Rendőrség
A debreceni rendőrök Hajdúsámsonban elfogtak egy 29 éves helyi férfit, aki ellen két országos elfogatóparancs volt érvényben.

A rendőrök 2015. augusztus 2-án 16 óra 10 perckor az egyik hajdúsámsoni sörözőbe mentek, mert olyan információ jutott a tudomásukra, hogy ott egy körözött személy tartózkodik.

A járőrök a vendéglőben elfogták a 29 éves helyi lakost, akiről megállapították, hogy ellene a Debreceni Törvényszék BV. Csoportja azért adott ki elfogatóparancsot, mert jogerős büntetésének letöltését nem kezdte meg, valamint a férfit a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya csalás bűntett és magánokirat-hamisítás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt körözte. A rendőrök F. Jenőt előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, majd átvitték a büntetés-végrehajtási intézetbe.