Minden villany égni fog a Nagyerdei Víztoronyban – Debrecenben koncertezik az Óriás

Party Zone

A magyar rockzenei élet egyik üde színfoltja, az Óriás zenekar több év szünet után újra Debrecenben lép fel. A közönség és a kritikák által is jól fogadott Minden villany ég című, 2017-ben megjelent nagylemezüket bemutató turné keretében kerül sor a koncertre, ahol az új dalok mellett felcsendülnek majd a korábbi lemezek emblematikus számai is.

Az Óriás sokak szerint egy olyan zenekar, amely mindenhonnan kicsit kilóg. Alternatívnak túl rock, rocknak túl alternatív. Mások pont azt szeretik a zenekarban, hogy bátran, játékosan és görcsölés nélkül nyúl különböző zenei hangulatokhoz, stílusokhoz, miközben alapvetően végig egy egyszerű, alapfelállású, zenélni maximálisan szerető rockzenekar maradt. A 10 évvel ezelőtt megjelent Jön című bemutatkozó anyag maga is örömzenélésből született, az elődzenekar Annabarbi feloszlását követően. Az azóta eltelt időben számos esemény történt, aktívabb és kevésbé látható időszakok tarkították az Óriás útját, de a zenéléshez érzett kedv, az aktivitás és a kreativitás folyamatosan jelen volt a zenekar életében.

A 2017 elején napvilágot látott Minden villany ég album nem csak a rajongók szívébe lopta be magát. Számos nagyon pozitív kritika fogadta a sokszínű, összetett és merész zenei megoldásokat tartalmazó lemezt. „Nem csak az idei év, de az elmúlt évek egyik legjobb hazai albuma” – írta az egyik országos hírportál kritikája, vagy ahogy egy másik recenzió fogalmazott, a zenekar egy kisebb csönd és sötétbe húzódás után újra kilépett a fényre. A Fishing On Orfű Fesztivál szervezésében is szerepet vállaló frontember, Egyedi Peti és társai kísérletező, több műfajt megidéző, bátor és érett anyagot tettek le az asztalra. Az első klip most januárban látott napvilágot, a Kezdjük el című számra. A klipet már csak azért is érdemes megnézni, mert a benne szereplő táncosok látványosan legyőzik a gravitációt.

A szombati koncerten az Óriás előtt a The Devil’s Trade nevű produkciót láthatja a közönség, amely a metalzenei színtérről érkező Makó Dávid egyszemélyes, akusztikus énekes-gitáros-dalszerzői projektje blues-os hangulatú, melankolikus dalokkal.


A koncert helyszíne: Nagyerdei Víztorony
Időpontja: 2018. március 3., szombat, kapunyitás 20:00-kor