Háromszázmillió forintos kárt okozott egy fiktív számlákat kiállító számlagyár

Háromszázmillió forintos kárt okozott a költségvetésnek egy számlagyár, amely hat budapesti székhelyű cég nevében fiktív számlákat állított ki – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-vel.

Uniós támogatással fejlesztik a homokhátsági települések hulladékgazdálkodási rendszerét

Szegedtől függetlenül önálló hulladékgazdálkodási rendszert hoz létre a Mórahalmi és a Kisteleki járás 16 települése, valamint Domaszék és Szatymaz, a beruházást 2,2 milliárd forint uniós támogatás teszi lehetővé – közölte a mórahalmi polgármester csütörtökön a homokháti városban.

Rekordot döntött a pécsi Zsolnay Örökségkezelő programjainak és helyszíneinek tavalyi látogatottsága

Rekordot döntött a pécsi Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (ZSÖK) programjainak és helyszíneinek látogatottsága 2018-ban: a kulturális holding az előző évihez képest mintegy 45 ezer fővel növelte látogatóinak számát – hangzott el az intézmény tavalyi eredményeit ismertető csütörtöki sajtótájékoztatón a baranyai megyeszékhelyen.

Programcsomag indul fiataloknak a vidéki élet ösztönzésére

Vidéki élet, fiatalok a vidéken elnevezéssel programcsomagot indít a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA), amely 16 millió forintból valósul meg, többek között az Agrárminisztérium (AM) és az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) támogatásával – jelentették be a program szervezői csütörtöki budapesti sajtótájékoztatójukon.