Megszólalt Pápai Joci az Eurovízióról való kiesése után

Ország

Mindent megtettem, hogy méltó módon képviseljem Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon – mondta Pápai Joci, miután kedden késő este nem jutott be a tel-avivi rendezvény döntőjébe.

Az énekes a verseny első elődöntőjében adta elő Az én apám című dalát. A tizenhét előadó közül a tíz továbbjutót a showműsor végén jelentették be, az eredmény a zsűri pontjai és a közönségszavazatok kombinációja alapján alakult ki.

“Úgy jöttem le a színpadról, hogy nem maradt bennem tartalék” – fogalmazott Pápai Joci, hozzátéve, volt egy megérzése, hogy nem fog továbbjutni, pedig a fogadóirodák a negyedik, továbbjutó helyre várták és más visszajelzések is, amelyek meghatározzák az eurovíziós szereplést, biztatóak voltak.

Mint megjegyezte, azzal az elhatározással indult el másodszor is – 2017 után újra – a versenyben, hogy a szívét is kitegye a színpadon, és mindent megtegyen a lehető legsikeresebb szereplés érdekében. “Ez megtörtént” – jegyezte meg.

Az Eurovíziós Dalfesztivál első, keddi elődöntőjéből a ciprusi Tamta, a szlovén Zala Kralj és Gasper Santl, a cseh Lake Malawi, a fehérorosz Zena, a szerb Nevena Bozovic, az ausztrál Kate Miller-Heidke, az izlandi Hatari, az észt Victor Crone, a görög Katerine Duska, valamint a San Marinó-i Serhat jutott a szombati fináléba.
A második elődöntőt csütörtökön rendezik Tel-Avivban.

Írisz Ingatlanok

Debrecen

iroda kiadó
70 000 Ft

Debrecen, Hadházi út - Eladó lakás a Hadházi úton

85 m2-es lakás eladó
41 900 000 Ft

Debrecen, Monostorpályi út

70 m2-es ház kiadó
120 000 Ft

Debrecen, Péterfia utca

56 m2-es lakás kiadó
190 000 Ft

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.