Megbüntette Balázsék műsorát a Médiatanács

Ország

Hibás korhatár-besorolás miatt bírságot szabott ki a médiatanács a Rádió 1 szolgáltatójára, valamint öt évvel meghosszabbította a Cegléd Rádió médiaszolgáltatási jogát – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.

A közleményben azt írták, a tanács állampolgári bejelentés alapján vizsgálta a Rádió 1 Balázsék című műsorszámának tavaly szeptember 11-én sugárzott adását, és rossz korhatás-besorolás miatt 350 ezer forint bírságot szabott ki.
A médiaszolgáltató a műsorszámot a 12 éven aluliaknak nem ajánlott kategóriába sorolta, a vizsgálat szerint viszont – a halmozottan megjelenő, szexualitásra való utalások miatt – a 16-os kategóriába tartozott volna, ezért a reggeli órák helyett azt csak 21 óra után lehetett volna közzétenni – indokolták.

Szerintük a jogsértés azért is súlyos, mert a széles körben elérhető műsorszámok befolyásoló hatása különösen jelentős, a serdülők pedig kritika nélkül hajlamosak befogadni a média által felkínált modelleket. A védendő korosztály 12-14 éves tagjai feltehetően nem tudták megfelelően értelmezni a hallottakat.

Emlékeztettek arra, a rádióműsorok korhatár-besorolását maguk a rádiók végzik a médiatörvény által meghatározott paraméterek alapján, ezeket azonban utólag ellenőrizheti a Médiatanács hivatalból vagy állampolgári bejelentés alapján.

Kitértek arra is, a Budapest 101,6 MHz-es frekvencián üzemelő helyi, közösségi SOLA Rádió és a Szarvas 105,4 MHz-es frekvencián hallgatható kisközösségi Rádió Szarvas szolgáltatójára tíz-tízezer forint bírságot róttak ki.

A SOLA Rádió egy tavaly októberi adáshéten kevesebb magyar zenét, helyi közéleti, mindennapi életet segítő és a rádió vállalt műsorprofiljának megfelelő műsorszámot, valamint több ismétlést, a Rádió Szarvas pedig egy tavaly novemberi adáshéten kevesebb szöveges, közszolgálati és helyi közéleti és mindennapi életet segítő műsorszámot, valamint a vállaltnál több ismétlést és reklámot tett közzé a szerződésben vállaltakhoz képest – tették hozzá.
Ismertették, a médiatanács a médiaszolgáltató kérelmére további öt évre megújította a Cegléd 92,5 MHz-es helyi rádiós frekvencián kereskedelmi jelleggel működő Cegléd Rádió szolgáltatójának hét év után lejáró médiaszolgáltatási jogosultságát.

Tájékoztattak arról is, hogy emberi méltósággal kapcsolatos állampolgári bejelentések miatt vizsgálták az Echo TV Bayer show című műsorának január 13-án közzétett adását, amelyben a bejelentők szerint minősíthetetlen hangnemben beszéltek egy tüntetésen felszólaló 18 éves diáklányról. Emiatt kifogásolták az emberi méltóság, a személyiségi jogok megsértését, valamint azt, hogy az adás korhatár-besorolás nélkül került fel később a legnagyobb videómegosztóra.

A vitatott tartalom egy konkrét személlyel kapcsolatos olyan véleménynyilvánítás volt, amely nem tekinthető a közösség sérelmét is megvalósító médiaszolgáltatói magatartásnak, a médiaszabályozásban ugyanis az emberi méltóság védelme nem az egyént védő személyiségvédelmi eszköz, hanem akkor alkalmazható, ha az emberi méltóság intézményes értékét devalválják a közönség szemében. A nevesített személynek egyéni személyiségvédelmi eszközökkel, bírósági úton, polgári vagy büntetőeljárás keretében van módja arra, hogy érvényesítse igényét. A műsorszám a 12 éven aluliaknak nem ajánlott kategória szempontjából nem tartalmazott problematikus elemet, a videómegosztón megjelent tartalom pedig nem tartozik a tanács hatáskörébe, tekintve, hogy annak üzemeltetője nem minősül médiaszolgáltatónak – állapította meg a médiatanács.

A televízió Informátor című műsorának tavaly július 13-ai, hajléktalanokkal, a szabálysértési törvény vonatkozó módosítása miatt kialakult társadalmi vitával foglalkozó adásával kapcsolatban, állampolgári bejelentés nyomán megállapították, a vitatott médiatartalom nem lépte át azt a tartalmi tűrésküszöböt, amely az emberi méltóság intézményes védelméért a hatóság beavatkozását indokolná. Továbbá a sajtótörvény kirekesztésre vonatkozó rendelkezései sem sérültek.