Petíciót indított egy ügyvéd, hogy a bírók ne tárgyalják a hajléktalanok elleni pereket

Ország

Közel ezren írták már alá azt a petíciót, melyben a hajléktalanság büntethetővé tétele ellen tiltakoznak.

Mérce cikke szerint vasárnap kora délután már majdnem ezren írták alá azt az online petíciót, melyben a hajléktalanság kriminalizációja ellen.

A hajléktalanság nem bűn és nem szabálysértés. A hajléktalanság a legszörnyűbb helyzetek egyike, amelybe ember kerülhet

– olvasható a felhívásban, amelyet Dr. Ésik Sándor ügyvéd indított el.

A petíció szerint maga a jogszabály is rossz, és nem lett volna szabad egyáltalán megszületnie, illetve a rendőrségnek és a büntető igazságszolgáltatásnak sem az lenne a feladata, hogy a megfelelő szociális ellátórendszert, illetve a hajléktalan embereket segítő állami és önkéntes szervezetek munkáját helyettesítse.

Dr. Ésik Sándor szerint a bíróság is lehetne bátor, és felfüggeszthetné az eljárásokat, majd ezeket az Alkotmánybíróság elé utalhatnák. Ehelyett viszont azt látni, hogy a bíróság még azt az alapvető szabályt sem tartja meg, hogy a vádlottat nem alázzák meg – olvasható a petícióban.

A felhívás szerzője azt is megpendíti, hogy ilyen helyzetben egy ügyvédnek csak az tud megfordulni a fejében, hogy bojkottálni kell az egészet, és a bíróság oldja meg “kötelező védős ügyben ügyvéd nélkül, ha tudja.”