Elhunyt Baleczky Annamária, a népszerű tévébemondó

Ország

70 éves korában hunyta le örökre szemét egy idősek otthonában.Pénteken egy idősek otthonában elhunyt Baleczky Annamária. A gyászhírről az egykori tévébemondónő kolléganője, Bay Éva tájékoztatta a Lokált. Baleczky Annamária 70 éves volt.

Bay Éva szerint mindannyian másképpen dolgozták fel, amikor 1999-ben egy csapásra megszűnt a televíziókban közel 2000 bemondói státusz, mert már nem volt rájuk szükség.

„Annamari sajnos nem volt hajlandó elfogadni az elkerülhetetlent, nem akart szembesülni a valósággal, sokáig betegállománnyal próbálta elkerülni a kirúgását. De azt hiszem, hogy később sem tudta ezt feldolgozni. És sajnos egyedül maradt a problémájával”

– vélte Bay Éva.

Baleczky Annamária 1967–1971 között a XII. kerületi tanács előadója volt, 1971–73 között a Magyar Rádió politikai adások főszerkesztőségén dolgozott. 1973-ban kezdődött el a bemondói karrierje a Magyar Rádióban.

Huszonhat éven keresztül – 1974-től 2000-ig – volt a Magyar Televízió bemondója.