“Mennyit kérsz a telefonodért?” – Gusztáv ütött és szúrt a vonaton

vereskes

A Debreceni Ítélőtábla hétfőn 14 órától a következő ügyet tárgyalja.


Az első fokon eljárt Egri Törvényszék 2017 szeptemberében M. Gusztáv
vádlottat testi sértés büntette és rablás bűntettének kísérlete miatt, mint
többszörös visszaesőt 11 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra
ítélte.

A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet ellen az ügyész
a vádlott terhére súlyosításért, a vádlott és védője felmentésért illetve enyhítésért
fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2016
júniusában az egri vasútállomáson egy vasúti kocsiban beszélgetést
kezdeményezett a sértettel, akinek felvette a pulóverét, majd telefonját meglátva
meg akarta venni a készüléket. A sértett többször jelezte, hogy a telefonja nem
eladó.

A vádlott ekkor ököllel gyomorszájon vágta a sértettet, és eltette a
telefonját. A két férfi dulakodni kezdett, melynek során a vádlott elővett egy
kést és azzal a sértettet több alkalommal megszúrta, majd elmenekült a
helyszínről. A sértettnek 8 napon túl gyógyuló sérülései keletkeztek. A vádlott
tagadta a bűncselekmény elkövetését. Határozat hirdetés.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*