Több mint 10 tonna nem megfelelő minőségű mézet semmisít meg a Nébih

Ország

Két vizsgálatkor több mint 10 tonna nem megfelelő minőségű mézet találtak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei – közölte a hatóság csütörtökön az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint az előzetes adatgyűjtést követően egy méztermelőnél többszöri, mintavétellel egybekötött ellenőrzéskor a szakemberek 21 hordó – mintegy 3600 kilogramm – igazolatlan eredetű, illetve hamisított mézet találtak egy sotvadkerti vállalkozónál. A Nébih elrendelte a tételek forgalomból történő kivonását és megsemmisítését. A hatósági eljárás, valamint a bírság megállapítása folyamatban van.

A másik esetben egy élelmiszer-vállalkozás, miután az alapanyagként megvásárolt mézet gyanúsnak találta, felhívta a hatóságot élelmiszerbiztonsági és nyomon követési ellenőrzésre. A több mint 7,6 tonna – 42 hordó – kifogásolt mézet a vállalkozó saját hatáskörben kivonta a forgalomból, a felelősök felkutatása érdekében a Nébih szakemberei hatósági eljárást indítottak.

A bejelentő az általa üzemeltetett egység számára alapanyagként vásárolta meg a jelentős mennyiségű mézet, amelyről a cég megbízásából elvégeztetett laborvizsgálatok megállapították, hogy magas idegen cukortartalma miatt nem felel meg előírásoknak.