Nagy sikert aratott a Csokonai Színház Normája Budapesten

Kultúra

Ovációval fogadták a Normát az Erkel Színházban. 

A bel canto műfaj gyöngyszemének tartott Bellini-opera a Primavera Fesztivál vendége volt, ahol a közönség hatalmas tapssal és ovációval jutalmazta az énekeseket és a zenészeket. A szakmai kritikák, az elmúlt évek sikerei, elsősorban a szintén Nadine Duffaut rendezte, két évvel ezelőtti Traviata pozitív visszhangja és a műsorválasztás okán már egyfajta várakozás előzte meg a Csokonai Színház vendégszereplését.

209_norma_18_01_26

A Normát – főképp mert a főbb szerepek kivételes hangi teljesítményeket követelnek meg az énekesektől – ritkán tűzik műsorukra a színházak. Különösen Norma és Adalgisa szerepe kíván nagy virtuózitást és egyben drámai szépséget, lírai magaslatokat. A Csokonai Színház két kiváló hazai művészt nyert meg ezekre a szerepekre: Kolonits Klárát és Balga Gabriellát, míg Pollione szerepében a román Calin Bratescut láthatta a közönség.

Debrecen merész vállalkozással, jó rendezővel és egy nagy énekesnővel kitűnő Normát hozott össze. Egyetlen, jól átgondolt szereposztással. Országos jelentőséggel”

– ajánlja az operát az egyik kritika. A darabválasztás a címszerepet alakító Kolonits Klára ötlete volt. A 13 debreceni előadás után csodás és felejthetetlen esteként említi az Erkel Színházbeli bemutatkozást: Valódi társulatként készült fel mindenki, és ment végig, mind a 13 előadás alatt a fejlődés állomásain. A pesti előadás valóban ennek a sorozatnak a csúcspontja volt. Az első részletek kiemelten pozitív fogadtatása mindenkinek szárnyakat és önbizalmat adott. Megható volt látni, ahogy a mindig kiválóan teljesítő kórus tagjai láthatóan meghökkentek a nekik szóló bravózástól. Jómagam 2002-től vagyok az Operaház tagja, és tapasztalatból tudom, mennyire nem általános az ilyen forró hangulatú közönségreakció, amiből most mindenki részesült.

Tudom, hogy a darabválasztás sokakban hitetlenséget szült, még az általam annyira csodált Nadine Duffaut is úgy nyilatkozott, magától talán nem ezt a darabot választotta volna. Ugyanakkor a rövid, de intenzív próbaidőszak végére kiderült, hogy talán nincs még egy darab, aminek a középpontjában két egymást szerető és becsülő nő konfliktusa áll, akik egy férfit szeretnek. Nadine pontosan ezt a szeretetet bontotta ki, és ez az összes előadást bevilágította. Már a Traviata esetében is egy olyan előadást hozott létre, amiben az összes szereplő, még a kisebb és a gyermekszereplők is, a nagy egész részeként működtek.  Számomra azonban a legnagyobb öröm, hogy otthon, a legsajátabb otthonomban, az Erkel Színházban is megmutathattam ezt az előadást. Debrecenből indult a pályám és az Erkel Színházban teljesedett ki, vált kerek egésszé ennek a szeretett előadásnak a bemutatásával.”

A Kodály Filharmonikusokat ez alkalommal is Szabó Sipos Máté vezényelte.

Fotók: Máthé András