Az Év Természetfotósa 2015 – kiállítás Debrecenben

Kultúra

A Debreceni Művelődési Központ és a naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége szervezésében a Canon – Az Év Természetfotósa 2015 Országos Fotópályázat kiállítása 2016. május 18-án, szerdán, 17 órakor nyílik a Debreceni Művelődési Központ Belvárosi Galériájába (Kossuth u. 1.). Köszöntőt mond: Jantyik Zsolt, a Debreceni Művelődési Központ igazgatója.
A kiállítást megnyitja: Dombovári Tibor természetfotós, a naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége elnökségi tagja

„A naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége 23. alkalommal írta ki hazánk és a régió legrangosabb természetfotós megmérettetését. A Canon – Az Év Természetfotósa 2015 pályázat izgalmas versenyt hozott: a zsűri összesen több mint 3400 képből válogatott, és az értékes, komoly szakmai elismerést jelentő díjakért az utolsó fordulóban több mint hatvan alkotó 102 műve versengett. A díjakat 2015. november 3-án adták át a Magyar Természettudományi Múzeumban, ahol egyúttal megnyitották a pályázat legjobb képeiből rendezett kiállítást, és bemutatták a döntőbe jutott fotókból összeállított, Az év természetfotói – Magyarország 2015 című kötetet is.

A zsűri döntése értelmében a Canon – Az Év Természetfotósa 2015 pályázat fődíját, Az Év Természetfotósa elismerést Máté Bence nyerte el. A nagyközönség által „láthatatlan madárfotósként” is ismert, világszerte sikert sikerre halmozó természetfotós immár ötödik alkalommal kapta meg ezt a rangos szakmai díjat. Az Év Ifjú Természetfotósa a szabadkai Szekeres Levente lett, aki a pályázat történetében az első, határon túli nagydíjas. Az Év Természetfotóját Máté Bence készítette.”

A kiállítás 2016. május 18. és június 10. között látogatható, hétköznapokon 10.00-18.00 óráig.