Debreceni programok a Magyar Nyelv Napján

Kultúra

Szeptember 26-án a Magyar Köztársaság Országgyűlése – az Anyanyelvápolók Szövetségének javaslatára – november 13-át a Magyar Nyelv Napjává nyilvánította.

2015-ben, már harmadik alkalommal a Debreceni Művelődési Központot kérte fel Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, hogy szervezzen egész napos programsorozatot, melyben méltóképpen megemlékezhetünk az ünnepről.

A tervezésbe több intézmény, szervezet is bekapcsolódott (Alföldi Nyomda, Debreceni Campus Közhasznú Nonprofit Kft., Déri Múzeum, Méliusz Juhász Péter Könyvtár,

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatala), így városszerte közel 15 helyszínen, nagyon sok programmal várjuk az érdeklődőket.

 

A nap kiemelt eseménye a Szent Anna Székesegyházban lesz, ahol köszöntőt mond Bosák Nándor római katolikus püspök, apostoli kormányzó; előadást tart Bitskey István, akadémikus. Az ünnepi műsorban több száz diákkal együtt énekeljük el Babits Mihály: Zsoltár gyermekhangra című versét.

Főszervező: Debreceni Művelődési Központ

(www.debrecenimuvkozpont.hu)

 

A MAGYAR NYELV NAPJA – PROGRAMOK

november 13.

 

Debrecenben – több helyszínen

Szent Anna Székesegyház

(Debrecen, Szent Anna u. 15.)

 

11-12 óra Ünnepi műsor

 

Bosák Nándor püspök, apostoli kormányzó köszöntője

Bitskey István akadémikus: Pázmány, a nyelvművész

 

11.45 Énekeljük együtt Babits Mihály: Zsoltár gyermekhangra című versét!

A műsorban közreműködnek az Ady Endre Gimnázium diákjai, Juhász Árpád, színművész

Bővebb információ, csoportoknak jelentkezés: www.debrecenimuvkozpont.hu Tel: 52/411-016

 

 

DMK Belvárosi Közösségi Ház

(Debrecen, Kossuth u. 1.)

 

10.00–12.30; 13.30–14.30 „Játék a szavakkal” – nyelvi játékok általános iskolásoknak

Nyelvőr-próba, könyvjelző-készítés, iniciálé, hűtőmágnes- készítés

Ismerkedés a rovásírással

Betűházikó

Nyomtatás az Alföldi Nyomda Gutenberg présével

(A prés a Tamus István által tervezett magyar nyelv napi emblémát nyomtatja!)

Óriás szócsiga!

Keressük 2015 legnépszerűbb magyar szavát!

Bővebb információ, csoportoknak jelentkezés: www.debrecenimuvkozpont.hu Tel: 52/411-016

 

19 óra

Délibáb klub

„Jersze, emlékezzünk…”  – Énekes nyelvemlékek a honfoglalás korától a kuruc korig,
Szigetköztől Moldváig. Kátai Zoltán énekmondó műsora

Beszélt és énekelt anyanyelvünk történelmi rétegei, kapcsolatai.

Beszélgetés A magyar nyelv napján Kátai Zoltánnal, Joób Árpáddal és Ozsváth Sándorral

Népzenei koncert és táncház – az ifjúsági és szenior korosztálynak;

szatmári táncok, majd szabad tánc kívánság szerinti táncrendekkel.

Tanít: Mecsei Gyula (Forgórózsa)

A talpalávalót húzza: a Szeredás Együttes

 

DMK Csapókerti Közösségi Ház

(Debrecen, Süveg u. 3.)

 

11 és 14 óra

Abakusz Műhely: Tótráti történet

Bővebb információ, csoportoknak jelentkezés: www.debrecenimuvkozpont.hu Tel: 52/411-016

 

DMK Kismacsi Közösségi Ház

(Debrecen-Kismacs, Napraforgó u. 16.)

 

10 óra

Mese Matiné a Magyar Nyelv Napja alkalmából – óvodásoknak

Bővebb információ, csoportoknak jelentkezés: www.debrecenimuvkozpont.hu Tel: 52/716-698

 

DMK Nagymacsi Közösségi Ház

(Debrecen-Nagymacs, Kastélykert u. 39.)

 

14 óra

Nyelvőr próba általános iskolásoknak

Bővebb információ, csoportoknak jelentkezés: www.debrecenimuvkozpont.hu Tel: 52/217-171

 

 

DMK Újkerti Közösségi Ház

(Debrecen, Jerikó u. 17-19.)

 

10 óra

Az anzX-Nefelejcs zenekar magyar nyelv napi műsora

Bővebb információ, csoportoknak jelentkezés: www.debrecenimuvkozpont.hu Tel:52/439-866

 

Nagyerdei Víztorony

19 óra

Slam, költészet és nyelvi kreativitás” – Beszélgetés Basch Péterrel (Országos Slam Poetry

Bajnokság 1. helyezett), továbbá a Standard Hiba (KiMitTube 2. helyezett) formáció tagjaival,

Purosz Leonidasszal és Mészáros Péterrel. Moderál: Szirák Sára

Bővebb információ: www.nagyerdeiviztorony.hu

 

Méliusz Juhász Péter Könyvtár és Fiókkönyvtárai

MÉLIUSZ Központi Könyvtára – Zenei és Művészeti Gyűjtemény

(Debrecen, Bem tér 19.)

november 13.

 

SzóKINCSEINK

Nyelvtörők, rímek verseinkben és népdalainkban

Anyanyelvi játékok általános iskolásoknak

Előzetes bejelentkezés személyesen, vagy a Méliusz könyvtár zenei részlegének

52/502-822-es telefonszámán.

 


Benedek Elek Fiókkönyvtár

(Debrecen, Piac u. 68.)

november 10–28.

Nyelvünk és kultúránk – kiállítás a Lőrincze Lajos-emlékév alkalmából

100 éve született Lőrincze Lajos nyelvész, tanár (1915 – 1993.)

november 11., 17.00

             Versbarát Kör

             Értjük, vagy félreértjük a költő szavát – Verselemzés a kör tagjai által választott versekből

A Jövő Boldogsága Segítő és Támogató Egyesület és a Benedek Elek Könyvtár közös rendezvénye

 

november 13.

SzóKincsTár

Játékos, interaktív nyelvi óra

Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke című versének feldolgozása

Előzetes időpont egyeztetés személyesen (Debrecen, Piac u. 68.), vagy az 52/502-431-es telefonszámon.

 

november 16., 9 óra

VIII. Megyei Mesemondó- és Prózamondó Fesztivál Szabó Magda emlékére a

művészeti iskolák tanulói számára

A Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola és a

MÉLIUSZ Benedek Elek Fiókkönyvtárának közös rendezvénye

Bővebb információ és jelentkezés a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában

4031 Debrecen, Angyalföld tér 4.

Telefon: 52/446-542 E-mail: megyesineagardi@gmail.com

 

 

Józsai Fiókkönyvtár

(Debrecen-Józsa, Szentgyörgyfalvi út 9.)

 

november 13., 14 óra

Könyvkiállítás

Péntek 13! Melyek a legrémisztőbb magyar szavaink? Montázs készítése.

Vérfagyasztó nyelvi TOTÓ iskolásoknak

Rímelő diafilmek – diafilmvetítés óvodásoknak

Előzetes bejelentkezés személyesen, vagy a 386-125-ös telefonszámon.

 

Libakerti Fiókkönytár

(Debrecen, Viola u. 23/a)

 

november 13., 9 óra

Anyanyelvünk játékai

Könyvtári foglalkozás általános iskolás gyermekek részvételével

Előzetes bejelentkezés személyesen, vagy a könyvtár 319-264-es telefonszámán.

 

Méliusz Tócóskerti Iskolai és Gyermekkönyvtára

(Debrecen, Margit tér 19. tel: 52/324-029)

 

november 13., 9.45

A Kazinczytól Kazinczyról Nyelvművelő verseny eredményhirdetése, díjkiosztó

 

november 13., 10 óra

Nem árulok zsákbamacskát: Szólások és eredetük – 100 éve született O. Nagy Gábor

Gyermekfoglalkozás negyedik osztályosoknak

 

Csapókerti Fiókkönyvtár

(Debrecen, Mátyás király u. 29. tel: 460-547)

 

november 18., 14.00

Játékos nyelvi vetélkedő nyugdíjasoknak

 

Petőfi Emlékkönyvtár

(Debrecen, Víztorony u. 13.)

 

november 13.

“Micsinál a kicsoda?” – Nyelvi játékok gyerekeknek.

Előzetes bejelentkezés személyesen, vagy a könyvtár 52/413-471-es telefonszámán.

“Virágnak virága…”  Nyelvemlékeinkről a könyvtárban és az interneten – kamarakiállítás

Megtekinthető a könyvtár nyitvatartási idejében 2015. november 10–21. között.

 

Kartács utcai Fiókkönyvtár

(Debrecen, Kartács u. 2.)

 

Janikovszky Éva: Bertalan és Barnabás

Papírszínházas mesefoglalkozás a Magyar Nyelv Napján

Előzetes időpont egyeztetés személyesen, vagy a 52/481-040-es telefonszámon.

Bővebb információ: www.meliusz.hu

 

 

Déri Múzeum

(Debrecen, Déri tér 1.)

 

Anyanyelvi titoktár

 

A magyar nyelv körüli viták is kellettek ahhoz, hogy 1844. november 13-án az országgyűlés elfogadja a magyart államnyelvvé tevő törvényt. A vita hozadéka volt néhány olyan szószerkezet, amin még ma is jót derülünk. Ilyen például a nyaktekerészeti mellfekvenc (nyakkendő), a távpöfögészeti tovalöködönc (gőzmozdony), és a kipkadoszáti lábnyomatékos hanglétrány (zongora).

Ha van kedved játszani a szavakkal, akkor alkoss te is egy frappáns szószerkezetet a fentiek példájára, majd oszd meg ezt a hivatkozást a saját idővonaladon, és írd bele a “Mondj valamit erről…!” helyére az általad gyártott szószerkezetet, hadd találgassanak a barátaid!

Bővebb információ: www.derimuzeum.hu

 

 

Debreceni Irodalom Háza

(Debrecen, Péterfia u. 28.)

 

10.00–18.00

Szókirakó verseny a Debreceni Irodalom Házában

November 13-án, 10–18 óráig várjuk a játszani szeretőket a Debreceni Irodalom Házában!

Korhatár: 4–100 éves korig.
Jelentkezz párban, mérd fel tudásodat, jelentkezz egyedül, találd meg méltó ellenfeledet!
Várjuk azon vállalkozó szellemű játékosok jelentkezését is, akik bevállalósak és szimultán

mérettetik meg magukat.

Bővebb információ, jelentkezés: Aranyi Fruzsina (Telefon: 20/542-9958) vagy aranyi.fruzsina@derimuzeum.hu