A tavalyi összeg duplájával gazdálkodhat idén Debrecen – szavaztak a költségvetésről a képviselők

Helyi hírek Ország

Elfogadta Debrecen idei költségvetését 174,8 milliárd forint főösszeggel csütörtökön a város közgyűlése. A képviselők másfél órás vita után 24 igen szavazattal, három nem ellenében, hat tartózkodás mellett fogadták el a büdzsét, amelynek főösszege duplája a tavalyinak.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere a növekedés és a városépítés költségvetésének nevezte az elfogadott dokumentumot, amely szavai szerint feszes, kiegyensúlyozott, hitelfelvétel nélküli költségvetés.
“A közgyűlés egésze történelmet írt az elmúlt években, amikor a város jövőjét érintő fontos kérdésekben döntött” – utalt a polgármester a város gazdasági fejlődését megalapozó, a fideszes többség és az ellenzék egyöntetű támogatásával született önkormányzati határozatokra.

“Debrecen rendkívül nagy fejlődési folyamatot él meg, ennek köszönhető, hogy a 2019. évi költségvetés a duplája a tavalyinak” – mondta a polgármester a büdzsé elfogadása után az MTI-nek.

Papp László kiemelte: a város beruházási főösszege meghaladja a 85 milliárd forintot, amiből fontos részt képvisel a BMW-beruházáshoz kötődő észak-nyugati gazdasági övezet fejlesztése.

“Ebben az évben csúcsra jár a beruházási programunk” – tette hozzá, megemlítve az európai uniós támogatással, a Modern városok program keretében, illetve a saját forrásból finanszírozott fejlesztéseket, amit a teljes, 174,8 milliárdos bevételi főösszegből úgy tudnak teljesíteni, hogy nincs szükségük hitelfelvételre.
“Debrecen ilyen beruházási volumen mellett is tudja mind a működését, mint a beruházásait finanszírozni” – nyomatékosította a polgármester.

Papp László ugyanakkor megemlítette, hogy 2015-ben, 2016-ban és 2017-ben a beruházási programokhoz külső forrást kellett igénybe venni. Ebben az évben megkezdik a korábban felvett hitelek visszafizetését, az idén összesen 893 millió forintot fordítanak adósságszolgálatra – fűzte hozzá Debrecen polgármestere.