Debrecen Európa egyik legversenyképesebb régiójának élére állna

Helyi hírek Ország

Debrecen megosztja gazdaságfejlesztési tapasztalatait az agglomeráció településeivel annak érdekében, hogy Kelet-Magyarország Európa egyik legversenyképesebb régiója legyen – mondta a város polgármestere szerdai sajtótájékoztatóján.

Papp László (Fidesz-KDNP) hozzátette: az országban példa nélküli együttműködésre hívják a térség önkormányzatait, és kezdeményezik a Debreceni Agglomeráció Fejlesztési Tanácsának megalakítását. A városvezető erről szerdán délelőtt húsz polgármesterrel és a térség országgyűlési képviselőivel egyeztet zárt ajtók mögött a Kölcsey központban.

“Erős régióközpont csak erős régióval együtt értelmezhető”, ezért Debrecen intézményesített együttműködést kínál az agglomeráció településeinek a gazdaság, az oktatás és a kulturális élet terén, amit később más területekkel is kibővítenének

– mondta.

Emlékeztetett arra, hogy 2016-ban fogadta el az önkormányzat az Új főnix tervet, amelyben 200 milliárd forintos forrás állt rendelkezésre helyi fejlesztésekre. Hozzátette: 2014 és 2018 között csaknem 600 milliárd forint működő tőke érkezését jelentették be, amellyel több mint hatezer új munkahelyet teremtettek, ami “példa nélküli a magyar városok történetében”.

Utalt arra, hogy

az önkormányzat 700 hektáron ipari parkok fejlesztésébe kezdett, amire nemcsak Magyarországon, de Európában sincs példa. Hozzátette: 2014-ben 7605 cég volt a városban, ma 8120, és a gyártás után egyre többen a kutatás-fejlesztési központjukat is Debrecenbe telepítik.

A polgármester szerint a BMW beruházása Debrecen számára új távlatokat nyit a gazdasági fejlődés területén, és a városvezetés azt szeretné, hogy a befektetés teremtette előnyökből az agglomeráció is részesüljön.

Papp László meggyőződésének adott hangot, hogy a térség újabb befektetési hullám előtt áll, de “nem minden befektetői szándék Debrecent célozza meg”, ezért a megyeszékhely 20-50-100 kilométeres körzetében is a debrecenihez hasonló befektetői környezetet kívánnak kialakítani a települési önkormányzatokkal együttműködve.
Ehhez Debrecen gazdaságfejlesztési cége, az EDC nyújt segítséget – jelezte a cívisváros polgármestere.