Tehetséges debreceni diákokat támogat havi 10 ezer forinttal az önkormányzat

Helyi hírek Ország

Az idei pályázók közül a feltételeknek 27 diák felelt meg.

2018. szeptember 1-jével kezdődően 10 hónapon keresztül havi 10.000 forint összegű támogatásban részesíti azokat az általános és középiskolás korú tehetséges tanulókat, akik erre – a helyi rendeletben meghatározott feltételeknek eleget téve – eredményesen pályáztak. A debreceni tehetségek támogatását az önkormányzat azért tartja fontosnak, mert a város ezzel is hozzá tud járulni tehetségük további kibontakoztatásához, a család anyagi terheinek enyhítéséhez és az elismerés motivációként szolgálhat az újabb eredmények elérésére.

Az idei pályázók közül a feltételeknek 27 diák felelt meg, akiknek az elnyert támogatásról szóló tanúsítványokat ünnepélyes keretek között adta át Komolay Szabolcs alpolgármester a Méliusz Juhász Péter Könyvtárban.

A fiatalok közül 13 diák első alkalommal részesül támogatásban, a támogatott fiatal tehetségek között öt testvérpár is van.

A fiatalok szociális helyzetük és iskolai tanulmányi eredményeik alapján, valamint szaktárgyi vagy műveltségi, művészeti, sportversenyeken (egyéni és csapat) elért eredményeik révén érdemelték ki a támogatást, amelynek fedezetét a város saját költségvetéséből biztosítja.