Burka Ferenc és fia

45 milliós kárpótlás után újra fegyházbüntetésre ítélték Burkáékat, az újszentmargitai gyilkosság gyanúsítottjait

Helyi hírek

Társtettesként elkövetett emberölés miatt 9 évre, illetve 7 év 6 hónapra enyhítette az első fokon 12, illetve 10 év fegyházra ítélt idősebb Burka Ferenc és fia, ifjabb Burka Ferenc büntetését a Debreceni Ítélőtábla csütörtökön a másodfokú perújítási eljárásban. A perújítás előtti korábbi első- és másodfokú eljárásban az emberölési ügyben bizonyítottság hiányában mentették fel a vádlottakat.

A korábbi felmentő ítélet után – az előzetes letartóztatás miatt –

2007-ben idősebb Burka Ferenc 20 millió, ifjabb Burka Ferenc 25 millió forint kártalanítást kapott.

A bűncselekmény 1999 márciusában történt Újszentmargitán. A sértettre álmából felriasztva támadtak rá, és betonvassal olyan brutálisan bántalmazták, hogy életét vesztette. A helyszínről egy antennát vittek el.

A perújításra azért kerülhetett sor, mert két tanú terhelő vallomása miatt perújítási nyomozás indult, amelynek során új tárgyi bizonyíték került elő, illetve titkos adatszerzés útján új információ jutott a nyomozóhatóság birtokába.

A Debreceni Ítélőtábla Ficsór Gabriella vezette büntetőtanácsa szerint “önmagában azt a tényt, hogy egy 19 évvel ezelőtt történt cselekmény miatti eljárás ilyen rendkívüli mértékben elhúzódott, nyomatékos enyhítő körülményként kell figyelembe venni”. Az ítélőtábla erre tekintettel enyhítette a vádlottak büntetését.