Bíróság elé áll a debreceni pizzafutár, aki elkaszinózta a bevételt

Helyi hírek

A debreceni rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást, azzal a pizzafutárral szemben, aki a megalapozott gyanú szerint munkahelyéről lopott 200 ezer forint készpénzt.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett, valamint sikkasztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott bűntetőeljárást egy debreceni férfival szemben.

Egy helyi pizzéria tulajdonosa tett bejelentést a rendőrségre 2018. április 9-én 14 óra körül arról, hogy egyik alkalmazottja közel 200 ezer forintot ellopott az étterem kasszájából. A rendőrök a helyszínre mentek, ahol adatgyűjtést végeztek, amelynek eredményeként elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható alkalmazottat, K. Gábort. Az egyenruhások előállították a rendőrkapitányságra a 36 éves férfit, akit a nyomozók gyanúsítottként kihallgattak. A debreceni lakos elismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondta, hogy a lopott pénzt egy helyi kaszinóban akarta megtöbbszörözni, majd az eltulajdonított összeget visszatette volna a kasszába. A férfi azonban elvesztette az összes pénzt.

A rendőrök befejezték a gyanúsítottal szemben folytatott nyomozást és az ügyben keletkezett iratokat 2018. május 3-án bíróság elé állítási javaslattal továbbították az illetékes ügyészség részére.