Folytatódik a Tábornokper a Debreceni Törvényszéken

Helyi hírek

A Budapesti Katonai Ügyészség vádirata alapján elsőként Kaposváron indult bírósági eljárás
az ügyben, a Kaposvári Törvényszék 2013 februárjában felmentette a vádlottakat. Az első fokú döntést a Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa 2014 februárjában hatályon kívül helyezte és a Debreceni Törvényszéket jelölte ki a megismételt eljárás lefolytatására.

A Budapesti Katonai Ügyészség vádirata szerint hármat kivéve a vádlottak mindegyike a
Magyar Honvédség kötelékébe tartozott, egyikük a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási
államtitkáraként tevékenykedett, a többiek a honvédséghez kapcsolódó különböző katonai
szervezeteknél, gazdasági társaságoknál töltöttek be vezető pozíciókat. Ezek a szervezetek
feleltek például a honvédségi rendezvények szervezéséért, a honvédségi ingatlanok
üzemeltetéséért, eszközök, felszerelések beszerzéséért. Pozíciójuknál fogva ők választották
ki azokat a vállalkozásokat, akikkel a különböző feladatok ellátására szerződtek.
Az ügyészség 9 vádpontban taglalja az elkövetett bűncselekményeket.

A kiindulópont 2001, amikor a Magyar Honvédségen belül nagyszabású átszervezések indultak el, amelyek átszabták a korábbi szervezetek feladatkörét, működését és ezáltal a korábbi kapcsolatrendszert is érintették. A vádirat szerint ez indította az I. és a XVI. r. vádlottat arra, hogy – később – a II.r. vádlott (az akkori közigazgatási államtitkár) bevonásával mentsék a menthetőt. Tevékenységük lényege az volt, hogy egy “visszaosztási rendszert” vezettek be,
mely alapján a szerződött – polgári – vállalkozások a honvédségi megbízási díjak egy részét
visszaszolgáltatják. A vádlottak általában a cégek vezetőivel vették fel a kapcsolatot és a
beszélgetések során közölték velük, hogy mennyi pénzt kérnek vissza. Volt, akitől a nettó
érték 20 százalékát kérték. Kevesen merték visszautasítani a megkeresést. “Jutalékot”
kértek az ajándéktárgyak szállítójától, a tolmács cégtől, az irodaszerek beszerzőjétől, az
autószerelő vállalkozástól, a számítógépek beszállítójától, a munkaruhaboltostól, az
ingatlanok karbantartóitól. Az egyik ilyen üzemeltető például 2002 és 2009 között csak
egymaga 64 és fél millió forintot adott vissza – áll a vádiratban. Arra is volt precedens, hogy
a vállalkozót azzal keresték fel, hogy kifogásolják az általa biztosított járművek tisztaságát. A
találkozón aztán közölték vele, hogy juttassa vissza a szolgáltatás értékének 5 százalékát.
Volt, amelyiknél úgy biztosították a visszaosztható keretet, hogy inkább megemelték a
szolgáltatási díjat. Kisebb, 40-50 ezer forintos összegektől kezdve egészen a 8 millióig
szerepelt tarifa a visszafizetési repertoárban. A vádlottak egy olyan pénzügyi keretet is
félretettek amiből aztán azoknak osztottak pénzt, akik így vagy úgy tudomást szereztek az
ügyletekről, vagy pozíciójuknál fogva kellett az együttműködésük, ahogyan az ügyészség
fogalmaz: “veszélyeztették a korrupciós cselekményeket”. Az ügyészség szerint a vádlottak
mindegyike részben vagy egészben rálátott a bűnszervezet tagjainak tevékenységére.
Vádlottak: I.r. L. I., II.r. F. L., III.r. N. D.,I V. r. H. A., V.r. K. G., VI.r. M. I. + 11 fő