Kitartottság és közúti baleset gondatlan okozása miatt áll bíróság elé

Helyi hírek

A Püspökladányi Járásbíróság 2017. június 13-án hozott ítéletében kitartottság bűntettében és közúti baleset gondatlan okozásának vétségében mondta ki bűnösnek Ö.K. vádlottat. Ezért őt halmazati büntetésül 1 év 8 hónap börtönbüntetésre ítélte, 1 év 6 hónapra a közúti járművezetéstől, 2 évre pedig a közügyek gyakorlásától tiltotta el. Emellett elrendelte egy korábbi ítéletben kiszabott 2 éves börtönbüntetés végrehajtását is.

A férfi ellen 2015 márciusában a Debreceni Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége, majd időközben a Püspökladányi Járási Ügyészség 2016 decemberében kitartottság bűntette miatt emelt vádat. A bíróság az ügyeket 2017 áprilisában egyesítette, s folytatta le eljárását.

A Püspökladányi Járásbíróság ítéleti tényállásában megállapította, hogy a vádlott 2005-ben
ismerkedett meg egy nővel, aki ezt követően igen rövid időn belül prostitúciós tevékenységbe fogott, melyről a vádlottal előzetesen egyeztetett. A nőnek Ausztriában és számos európai országban, többnyire bordélyházakban végzett tevékenységéből idővel több milliós jövedelme származott. Ebből csupán minimális részt tartott meg, bevételének döntő hányadát a vádlottnak adta át. A férfi folyamatosan felügyelte a nő bevételeit, egy időben maga is kint tartózkodott vele külföldön.

Ezután a nő vagy átutalta a pénzt a vádlottnak, vagy Ö.K. utazott ki hozzá néhány hetes rendszerességgel. A vádlott a tevékenység hatékonyabb ellátása érdekében napi szinten tanácsokkal, utasításokkal látta el a sértettet.

A vádlott 2011. körül ismerkedett meg másik nővel, aki ezután ugyancsak prostituáltként kezdett el dolgozni Ausztria több városában. Vele is napi rendszerességgel tartotta a kapcsolatot, őt is rendszerint bevételei fokozására igyekezett motiválni. Heti-kétheti személyes találkozók, látogatásai alkalmával a nő bevételeit magához vette. A vádlott 2005-től állandó munkaviszonyból származó rendszeres legális jövedelemmel nem rendelkezett, magát az adott időszakban részben vagy egészben a sértettek által külföldön végzett prostitúciós tevékenységéből származó bevételekből tartotta el, aránytalanul magas életszínvonalat biztosítva önmaga számára.

Az elsőfokú bíróság a második cselekményre vonatkozó ítéleti tényállása szerint 2014. szeptember 18-án dél körül a 4. számú főútvonalon közlekedett Kaba felől Püspökladány irányába napos, derült időjárási, jó látási viszonyok közepette a száraz úttesten. Az általa vezetett gépkocsi előtt haladt a sértett motorkerékpárral, aki az előtte haladó személyautó előzésébe kezdett, áttérve a menetirány szerinti bal oldalra. Ö.K. autójával közel azonos időben szintén előzésbe fogott. Miután mindkét jármű elhaladt az előzendő gépkocsi mellett, közülük a vádlott által vezetett személygépkocsi a forgalmi viszonyokra tekintettel hamarabb kezdte meg és hajtotta végre a menetirány szerinti jobb oldali forgalmi sávba történő visszatérést. Eközben a sértett a visszatérés érdekében motorfékkel mérsékelte járműve sebességét. A vádlott részéről tartott sebesség miatt az által végrehajtott
intenzív manőver során azonban a két jármű közötti, korábban is rövid követési távolság teljes
mértékben lecsökkent, megszűnt. Ebből adódóan, szabálytalan közlekedése miatt a vádlott autójával ráfutott a motorkerékpárra. Ö.K. az általa előidézett veszélyhelyzetet a forgalmi sávon belül jobbra húzódva próbálta elkerülni, de a két jármű ekkor már átfedésbe került, s a személygépkocsi a motorkerékpárnak ütközött. A sértett ennek következtében elvesztette egyensúlyát, lezuhant amotorról, majd egy, az árokban lévő fánál került nyugvó helyzetbe. A  sértett a baleset következtében súlyos sérüléseket szenvedett.

Az elsőfokú ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott részéről nem érkezett jogorvoslati  kérelem,a védő felmentés, illetve enyhítés végett jelentett be fellebbezést.