Nem jól használta a fegyvert – ezen múlott az életük

Helyi hírek Ország

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Margit vezette tanácsa megváltoztatta a
Miskolci Törvényszék ítéletét, a vádlott önbíráskodás bűntettének kísérletét
folytatólagosan elkövetettnek minősítette. Egyebekben az elsőfokú bíróság
ítéletét helybenhagyta.
Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2017 júniusában Cs. A. vádlottat
emberölés bűntettének kísérlete, lőfegyverrel visszaélés bűntette és önbíráskodás
bűntettének kísérlete miatt 15 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől
eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentésért illetve enyhítésért
fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott és a sértett
között 14 éven keresztül érzelmi kapcsolat volt. 2015-ben a vádlott nagyobb
összeget adott kölcsön a sértettnek. A kapcsolat még abban az évben
megszakadt és a vádlott visszakövetelte a pénzt, melynek érdekében a sértettet
többször bántalmazással fenyegette. 2015 szeptemberében a vádlott magához
vette az engedély nélkül tartott fegyverét és a sértettek Izsófalván lévő lakására
ment. A sértettek a teraszon tartózkodtak, a vádlott fegyverrel a kezében
beterelte őket a házba, majd a fegyvert rájuk szegezve, megöléssel fenyegette
őket, valamint követelte tőlük, hogy mondják el, van-e közöttük szerelmi
kapcsolat. Megpróbálta a fegyvert elsütni, azonban az nem sikerült, ezért az
egyik sértettet a halántékán a fegyver markolatával megütötte, mely 8 napon
belül gyógyuló sérülést eredményezett. A vádlott többszöri kérdésére a sértettek
azt állították, hogy nincs köztük semmilyen kapcsolat. Így a vádlott
megnyugodott, megígértette a sértettekkel, hogy nem jelentik fel a rendőrségen,
majd a helyszínt elhagyta.