Két hétig cserélik a síneket az 1-es villamos vonalán

Helyi hírek

A DKV Debreceni Közlekedési Zrt. a városi nagyrendezvényekhez igazítva – Campus Fesztivál után és a virágkarneváli rendezvénysorozat előtt – pályafelújítást és síncserét végez az 1-es villamos vonalon. A kivitelező a munkák nagy részét üzemszünetben, illetve a villamos-közlekedés fenntartása mellett végzi majd, a Nagyerdei körúton, illetve a Bem téren csak két napon közlekedik majd villamospótló autóbusz.

A munkálatokra a villamos-közlekedés fenntartása érdekében van szükség, ezt saját forrásból a vonal négy, leginkább igénybe vett szakaszán végzik

július 25. és augusztus 8. között.

A kivitelezési munkákat a Normálnyomtáv Kft. végzi. A beruházás nettó összege 15 millió forint.

Az 1-es villamos vonalán a Bem téren, valamint a Nagyerdei körúton három helyszínen lesz munkavégzés, összesen 90 vágány-folyóméter hosszúságú pályaszakaszon cserélik ki a szakemberek a síneket.

– A Bem téren, az Egyetem irányába található villamos-megállóhely mellett mindkét vágányban 18-18 vágány-folyóméter sín cseréje történik meg.
– A Nagyerdei körúton pedig három helyszínen 54 vágány-folyóméter hosszúságban cserélik a sínt.

Forgalomlassulás

A munkavégzés ideje alatt a Bem téren, illetve a Nagyerdei körút villamospályával érintett szakaszán forgalomlassításra, útszűkületre kell számítani. Kérjik, hogy a kellemetlenségek elkerülése érdekében ne megszokásból vezessenek, hanem minden esetben a kihelyezett jelzőtábláknak megfelelően közlekedjenek.

Éjszakai munkavégzés

Annak érdekében, hogy a villamos-közlekedés a legkisebb mértékben legyen akadályoztatva a síncsere ideje alatt, július 25-én, 26-án és 27-én üzemszünetben, éjszaka végzi el a kivitelező a munkák nagy részét a Nagyerdei körúton. A munkavégzés zajjal jár, ezért elnézést kérünk az érintett területen lakóktól.

Villamospótló buszok

A két hétig tartó pályakorszerűsítés ideje alatt, csak két napon szükséges az 1-es villamos-közlekedés szüneteltetése. A vágányzár ideje alatt, július 29-én és 30-án az 1-es villamos vonalon

a Kölcsey Központ (Hunyadi János utca) és az Egyetem között villamospótló autóbuszok szállítják az utasokat. A Nagyállomás és a Kölcsey Központ (Hunyadi János utca) között az utasok a 2-es villamost vehetik igénybe.

A villamospótló autóbuszokra a Kölcsey Központ (Hunyadi János utca) elnevezésű megállóhelyen lehet átszállni.

Az utazás megkezdésekor érvényesített vonaljegy az átszállás után is érvényes, de azt mindkét (villamos és villamospótló autóbusz) járművön érvényesíteni kell, a jegy két ellentétes végén!

Villamospótló autóbuszok vonala

Hunyadi János utca – Bethlen utca – Honvéd utca – Péterfia utca – Bem tér – Simonyi út – Nagyerdei körút – Ady Endre út – Nagyerdei körút – Simonyi út – Bem tér – Péterfia utca – Hunyadi János utca

Megállók

  • Kölcsey Központ (Hunyadi János utca) (meglévő autóbusz-megállóhely)
  • Eötvös utca (ideiglenes villamospótló autóbusz-megállóhely, a Péterfia utcán)
  • Bem tér (ideiglenes villamospótló autóbusz-megállóhely a Bem tér – Füredi út kereszteződés után)
  • Weszprémy utca (ideiglenes villamospótló autóbusz-megállóhely, a villamos-megállóhellyel párhuzamosan)
  • Nagyerdei körút (ideiglenes villamospótló autóbusz-megállóhely, az eredeti megállóhely előtt a parkolósáv végénél)
  • Aquaticum (ideiglenes villamospótló autóbusz-megállóhely, az Ady Endre út elején)
  • Klinikák (meglévő autóbusz-megállóhely)
  • Egyetem (villamos-megállóhely)
  • Medgyessy sétány (villamos-megállóhely)
  • Andaházi út (ideiglenes villamospótló autóbusz-megállóhely, a villamos-megállóhellyel párhuzamosan)
  • Bem tér (ideiglenes villamospótló autóbusz-megállóhely, a Füredi út – Bem tér kereszteződés után, a gyógyszertár előtt)
  • Honvéd utca (ideiglenes villamospótló autóbusz-megállóhely, a HADKIEG előtt)
  • Kölcsey Központ (Hunyadi János utca) (meglévő autóbusz-megállóhely)

DKV