Először rendeznek hőlégballon-fiesztát Hajdúböszörményben

Helyi hírek

Első alkalommal rendeznek Hajdúböszörményben hőlégballon-fiesztát, az augusztus 19. és 21. tartandó rendezvényre külföldről is várnak résztvevőket – közölték a szervezők hétfői sajtótájékoztatójukon.

Czeglédi János, a Böszörményi Ballon Club Egyesület elnöke elmondta, hogy a 12 klubtag közül tízen jelezték vissza részvételüket a háromnapos rendezvényre, amelyre a helyieken kívül Erdélyből, Szerbiából és Lengyelországból is érkeznek csapatok.

A repülések az egyik legelőről indulnak, de a város főterén is lesz 2 hőlégballon, amelyeket megszemlélhetnek az érdeklődők és közelről is megismerkedhetnek ezzel a különleges sportággal, a ballonok összeállításával és működésével.

A rendezvényt a Nemzeti Együttműködési Alap 975 ezer forinttal, míg a város önkormányzata 250 ezer forinttal támogatta.

Tóth Imre, az egyesület alelnöke az előzményekről elmondta: 2009-ben már rendeztek a városban hőlégballon-versenyt, majd 2011-ben alakították meg az egyesületet. Az említett pályázati források mellett sikerült helyi vállalkozókkal is támogatói szerződést aláírniuk, így minden adott az I. Böszörményi Ballon Fieszta megrendezéséhez.