A társadalmi együttműködés erősítését szolgáló helyi szintű komplex programok megvalósítása Debrecen-Nagymacs városrészen

Gazdaság Helyi hírek

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata konzorcium keretében pályázni kíván a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében megjelent, TOP-6.9.1-15 „A társadalmi együttműködés erősítését szolgáló helyi szintű komplex programok” című felhívásra „A társadalmi együttműködés erősítését szolgáló helyi szintű komplex programok megvalósítása Debrecen-Nagymacs városrészen” elnevezésű projekttel.

A pályázati felhívás lehetőséget ad a társadalmi hátrányok kompenzálását célzó szociális, oktatási, mentálhigiénés, kompetenciafejlesztő, foglalkoztatási, egészségügyi, antidiszkriminációs és közbiztonsági programok megvalósítására. A közösségfejlesztő programok lehetővé teszik az érintett területen élő lakosság bevonását a tervezésbe és a megvalósításba, továbbá erősítik a helyi közösség kohézióját. A pályázati feltételek – például az adott terület a 2007-2013-as időszakban a Regionális Operatív Program keretében szociális város-rehabilitációs célú támogatást nyert projekt akcióterülete volt – alapján Debrecen-Nagymacs fejlesztésére nyújtható be támogatási kérelem, kizárólag konzorciumi formában. A konzorcium vezetője Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, tagjai a Debreceni Művelődési Központ, a Méliusz Juhász Péter Könyvtár, a Héra Egyesület, valamint az EDC Debrecen Nonprofit Kft. A projekt konzorciumi szerződésének aláírására 2016. május 2-án került sor.

A projekt keretében megvalósítani tervezett programok: közösségfejlesztés; a szociális szövetkezetek létrehozásához szükséges kompetenciák fejlesztése, valamint közösségi kertekben történő foglalkoztatást elősegítő programok formájában az önálló jövedelemszerzésre való képességek kialakítása, fejlesztése; egészségvédelmi előadások, álláskereső tréningek, életvezetési tanácsadás, szabadidőklub tizenéveseknek és családjaiknak, klasszikus szociális munka; történelmi, zenei, irodalmi programok, filmklub; gyerekek iskolai felzárkóztatását segítő kiegészítő oktatási, készségfejlesztési programok; a hatósági szolgáltatásokhoz való hozzáférés javítása, ügyintézés elősegítése.

A projekt összes költsége 20.296.520 forint, a támogatás intenzitása 100 százalékos. A pályázat benyújtási határideje 2016. május 9. A tervezett megvalósítási időszak 2017 márciusától 2019 márciusáig terjed.