Libalakoma és borkóstolás Debrecen főterén

Helyi hírek

A hagyományokhoz híven Debrecen és Eger összefogásával a cívisvárosban a Márton-napi lúdpecsenye mellé bort is kóstolhatnak a Kossuth térre kilátogatók. libalakoma_programAz immár hagyományos gasztronómiai esemény jó alkalom arra, hogy a híres és közkedvelt egri borvidék évről–évre még közelebb kerüljön a szép borokat szerető debreceni közönséghez.

A Márton-napi libalakoma egri borcsillagokkal elnevezésű kulturális és gasztronómiai programot 2015. november 6. és 8. között immár hetedik alkalommal rendezi meg közösen Debrecen és a hevesi megyeszékhely. Szokás szerint az idei rendezvényen is Debrecen felel majd a legkülönlegesebb libaételekért (ludaskása, hagymás libamájcsíkok, libatoros káposzta, libakolbász) Eger pedig a legfinomabb borokat biztosítja.

A két város közös programját a debreceni Kossuth téren idén is számos helyi és egri zenekar és művészeti csoport előadása színesíti, így kínálva igazi kikapcsolódást az egész család számára.

Az esemény hivatalos megnyitója 2015. november 6-án – pénteken – 17.00 órakor lesz a Kossuth téren.