Ezekkel a trükkökkel sokkal jobb lesz a levegő a lakásban

Abban az esetben, ha a munkáját valaki az otthonától távol végzi, szinte egész nap távol van a lakásától. Könnyen megfeledkezhet arról, hogy szellőztessenek, pedig ez a  legalapvetőbb módja a levegő cseréjének. Ahol rendelkeznek klímaberendezéssel ott is oda kell figyelni, hiszen vannak esetek amikor a benti levegőt keringeti, csak akkor viszont nem lesz frissebb a levegő. […]

Sungeel akkumulátor-feldolgozó

KSH: augusztusban 5,3 százalékkal csökkent az ipari termelés, a két legnagyobb súlyú alágban azonban nőtt a kibocsátás

2023 augusztusában az ipari termelés volumene 5,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 6,1 százalékkal csökkent. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2023 júliusához mérten 2,4 százalékkal mérséklődött – jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Csavarok típusai és azok felhasználása a háztartásban

A háztartásban felmerülő javítások vagy barkácsmunkák során, az összeállításhoz szögeket vagy csavarokat szoktak használni. Napjainkban szögek helyett már inkább csavarokat és önmetsző csavarokat használnak a fa és műanyag alkatrészek összefogásához. A csavarok méretezése során a csavarok hosszát és átmérőjét milliméterben jelölik, az átmérő és a hosszúság aránya szabványok szerint változik. Minél nagyobb a szám, annál […]

Energia útközben is: milyen autós töltőt érdemes választani?

Napjainkban az egyik alapvető dolog a mobilitás, az utazás életünk részévé vált. Az okos eszközök akkumulátorai azonban, még nem hosszú távra vannak tervezve. Egy autós töltővel nem kell azon aggódni, hogy lemerül a telefonunk. Éppen ezért egy autós töltő olyan kiegészítő, aminek feltétlenül a kesztyűtartóban kell lennie. De mi alapján válasszuk ki azt,  ami tökéletesen […]

Szeged, Tesla, Nikola Tesla Napok, elektromos autó, villanyautó, Széchenyi tér

Egyre több hibrid és egyre kevesebb benzines autót vásárolunk

Csökken az érdeklődés a dízelek iránti, továbbra is a hibrid kategóriába tartozó személyautók vezetik az eladási listát Magyarországon. Az első fél évben forgalomba helyezett 53 500 új autónak már 44 százaléka rendelkezett kiegészítő elektromos motorral – közölte csütörtökön az MTI-vel a Jóautók.hu portál.

Szálloda

KSH: augusztusban a vendégéjszakák száma 0,8 százalékkal nőtt, a vendégeké 3,8 százalékkal csökkent

 2023 augusztusában a turisztikai szálláshelyeken (kereskedelmi, magán- és egyéb szálláshelyeken) 6,7 millió vendégéjszakát töltött el 2,3 millió vendég. A vendégéjszakák száma 0,8 százalékkal magasabb, a vendégeké 3,8 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Szeged, olcsó, diszkont, kisbolt, bolt, vásárlás, infláció, nyugdíjas

KSH: augusztusban a kiskereskedelmi forgalom 7,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva, és 0,5 százalékkal mérséklődött az előző hónaphoz képest

2023. augusztusban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 7,0, naptárhatástól megtisztítva 7,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

GVH: ezer vásárló 15 és 50 ezer forint közötti visszatérítést kaphat a Media Marktól

Valótlan árkedvezményekkel reklámozott négyféle televíziókészüléket a Media Markt Magyarország Kft. – ezt tárta fel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A GVH Versenytanácsa 23,9 millió bírságot szabott ki az elektronikai áruházláncra, amely elismerte a jogsértést, és a büntetésen felül több mint ezer érintett vásárlónak összesen több mint 20 millió forint kompenzációt fizet.